Túlzott önbizalma okozta Magellán világkörüli útjának tragikus lezárását
2021. április 27. 14:53 Múlt-kor
Korábban
A túlzott elbizakodottság vezetett Magellán halálához
A megfilmesített, romanticizált verzió szerint a filippínók szabadságszeretetük miatt tudtak győztesen kikerülni az egyenlő haderők küzdelméből.
Ezt az állítást több szempontból is megcáfolhatjuk. Egyrészt egységes filippínó tudat még nem létezett. Magellán támogatói között is voltak helyi vezetők, akik segítségüket is felajánlották, de a spanyolok mindenképpen erődemonstrációt akartak tartani, így arra kérték őket, a hajókból figyeljék az eseményeket.
Összesen hatvan fő indult a büntetőakció végrehajtására – ezek közül végül többen is a fedélzeten maradtak –, ezzel bizonyítva, hogy a szembenálló ezerötszáz fős hadsereg legyőzése a fejlett európai hadviselésnek nem jelenthet kihívást.
1521. április 26-án megkezdődött a hadművelet, már a napfelkelte előtt megérkezett az elbizakodott „spanyol had” az ellenséges sziget partjaihoz. A csatatér nem kedvezett a felfegyverzett spanyol legénységnek, Lapu-Lapu harcosai körbevették őket, lándzsák és nyilak záporával támadva a töltényeket lassan újratöltő spanyolokat.
A spanyolok a pánikban vak lövöldözésbe kezdtek, így a töltények hamar kifogytak. Magellán második, szintén elhibázott taktikai húzása ekkor került bevetésre: körülbelül húsz-harminc őslakos házát gyújtatta fel, de a „manőver” során két spanyol katonát is megöltek a védekezők, a figyelemelterelés pedig nem érte el a kívánt célt.
Ahelyett, hogy visszavonulót fújtak volna, Magellán csak lassan hátrált, és a vízben próbálták felvenni a harcot az őslakosokkal. A rájuk zúduló kő és sártömeg a lándzsák és nyilak fenyegetése mellett már felemésztette a spanyol erőtartalékokat, akik végül magatehetetlenekké váltak. Aki tudott menekült, viszont Magellán lábát az üldözők eltalálták egy mérgezett nyíllal.
Egy nagy késsel megsebesítették másik lábát is, Magellán elbukott, az ellenség pedig kegyetlenül lemészárolta nyolc társával együtt. A felfedező nem számított az őslakosok ilyen ellenállására és ügyes fegyverhasználatára, ez az elbizakodottság pedig az életébe került.
Pigafetta leírásának hála ismerjük Magellán halálának részletes körülményeit, ahogy a maroknyi spanyol legénység Fülöp-szigeteki utóéletét és hazajutásának nehézségeit is. A „fehérek” vereségén felbuzdulva Cebu királya túszul ejtette a hátramaradottak egy részét, de a korábbi tapasztalatból okulva a túlélők inkább a menekülést választották.
Rövid kalózkodás után eljutottak a Fűszer-szigetekre, majd visszaindultak szülőföldjükre. A portugálok „elfogató parancsa” miatt egyedül a Zöld-foki szigeteknél kötöttek ki utazásuk hátralévő időszakában. Miután kiderült, melyik expedíció tagjai, onnan is gyorsan tovább kellett hajózniuk, viszont ehhez az alkalomhoz köthető a történelmi felismerés: egy nap nyereséggel teljesítették a világkörüli útjukat.
Végül 1522. szeptember 6-án kötöttek ki hazai földön a Victoria legénységének megmaradt tagjai, akik teljesítették Magellán álmát. A róla elnevezett szorost a korabeli kapitányok ugyan hajózhatatlannak minősítették, így nem szolgált tartós átjáróként, de a misszió ennek ellenére sikeres volt. A történelem folyamán először valóban megkerülték a Földet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50