Hat legendás kincs, amely máig izgalomban tartja a kalandorokat
2017. április 3. 10:37
Korábban
Az aztékok aranya, amelyet Cortés az életéért futva hagyott hátra
Hernán Cortés, a híres spanyol konkvisztádor 1519-ben érkezett az Azték Birodalom gazdag fővárosába, Tenochtitlanba. Az azték uralkodó, II. Montezuma látványos ünnepséggel köszöntötte a „fehér bőrű isteneket”, akiket gazdagon megajándékoztak arannyal és ezüsttel is annak reményében, hogy megkímélik a várost. A kapzsi spanyolok azonban elfogták Montezumát és helyi szövetségeseik segítségével kirabolták Tenochtitlant és lakóinak jelentős részét lemészárolták. Az aztékok válaszul fellázadtak a hódítókkal szemben és a kavarodásban Montezuma is életét vesztette. A spanyolok kénytelenek voltak sebtében visszavonulni az azték fővárosból, sőt még a zsákmányolt kincseiket is hátra kellett hagyniuk életük megóvása érdekében. A konvisztádorok menekülés közben a Texcoco tó mélyére süllyesztették Montezuma legendás kincsét. Cortés a következő évben ugyan visszatért, de hiába hódította meg az egész Azték Birodalmat, a kincset nem sikerült újra megtalálnia. Egyesek szerint az elrabolt kincsek a mai napig a tó fenekén fekszenek, bár már sokan keresték ott, mindmáig hiába. Egy legenda szerint azonban, Montezuma halálát követően két ezer azték férfi felhozta a kincseket a tó aljáról és halott királyuk holttestével együtt északra vonultak, egészen a mai Utah állam déli részéig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap