Hat kora újkori tanács a jó alváshoz
2019. március 13. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Hűtsd le magad
Napjainkban az alvásszakértők úgy tartják, létezik egy optimális szobahőmérséklet a kényelmes éjszakai alváshoz: 18,5 Celsius-fok. Eleinknek ugyan nem álltak rendelkezésére ilyen pontos adatok, azonban jól tudták, túl meleg helyen nem lehet olyan jól aludni. A kora újkorban szokás volt nyitott ajtók és ablakok mellett aludni, hogy folyamatos légmozgást biztosítsanak a házban, a levegőt pedig rózsával és majoránnával tették illatosabbá. Emellett nagyra értékelték a lenből készült lepedőket és takarókat is, amiért frissítő, hűvös érzést adtak az alváshoz.
A len ágynemű további előnye volt, hogy megnehezítette az alvás legnagyobb ellenségeinek dolgát: a különféle ágyi poloskák, legyek és bolhák nehezebben tudtak hozzáférni az emberhez. Ezek a lények Oliver Goldsmith 18. századi ír születésű angol költő szerint minden másnál jobban képesek voltak „elzavarni azt az alvást, amelyet még a bánat és a szorongás is odaengedett az emberhez.”
Ha a len ágynemű nem bizonyult elegendőnek a nemkívánatos alvótársak távol tartásában, a háztartások számos különféle módszer közül választhattak ágyaik, illetve matracaik kitisztítására – ezek közé tartozott a füstölés is, amely a rovarok elleni egyik leghatékonyabb eljárás volt. Hannah Glasse, az 1760-ban kiadott A szolga címtára, avagy a házvezető társa című kiadványában azt tanácsolta a mocsaras vagy lápos területen élőknek, hogy akasszanak tehéntrágya-darabokat ágyuk végébe a rovarok távol tartására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05