Halott társaikból kellett enniük a chilei repülőgép-baleset túlélőinek

2016. április 4. 18:51

Több mint négy évtizeddel ezelőtt egy uruguayi rögbicsapat játékosai szörnyű döntésre kényszerültek: választhattak a lassú és gyötrelmes halál, valamint a túlélés között, utóbbinak azonban az volt az ára, hogy enniük kellett halott társaik húsából.

Korábban

Tragédia az Andokban

Az uruguayi rögbicsapat tagjai (néhány családtagjukkal és barátukkal együtt) egy chilei mérkőzésre utaztak, amikor gépük 1972. október 13-án lezuhant az Andokban. A történet megrázta a világot, és a sztori egy rendkívül magas példányszámban eladott könyv, valamint Életben maradtak című film alapjául szolgált. Uruguay egyik legismertebb gyermekkardiológusa, Roberto Canessa még orvostanhallgató volt az események idején. Talán mondanunk sem kell, az akkor 19 éves fiún örökre nyomot hagytak a tragikus események. Nemrég megjelent könyvében elmeséli, hogyan élte túl a katasztrófát, hogy aztán annak szentelje az életét, hogy másokon segítsen.

Canessa a National Geographic újságírójának kérdésére elmesélte, hogy minden egy hirtelen pillanat alatt történt. A csapat az uruguayi légierő egyik gépét bérelte ki a chilei útra. Amikor az Andok felett repültek, a pilóta egyszer csak felszólította az utasokat, hogy kössék be a biztonsági öveiket, mivel a gép turbulenciába került. A rögbijátékosok nem vették komolyan a veszélyt, és mivel félelmük kimutatása macsó imidzsükkel sem fért össze, elkezdtek egymásnak rögbilabdákat dobálni, miközben egy dalt énekeltek: „Konga, konga, konga: a gép kongát jár.” Nemsokára az egyik csapattag kinézett az ablakon, majd megkérdezte: „Nem repülünk túl közel a hegyekhez?!”

A játékos jól mérte fel a helyzetet. A pilóta hatalmas hibát követett el, ugyanis észak felé fordult, és már akkor elkezdte az ereszkedést (a végállomás Santiago de Chile, a dél-amerikai ország fővárosa lett volna), amikor a gép még csak a Andok felett járt. Amikor észrevette, hogy nem a legjobb időpontban kezdte meg a landolást, emelkedni kezdett a géppel (olyannyira, hogy a jármű majdnem függőleges helyzetbe került), amely azonban egyre jobban rázkódott, majd becsapódott a hegy oldalába.

Canessa hatalmas erővel beverte a fejét. Azt gondolta, meg fog halni. Megragadta az ülése támláját, és elmondott egy Üdvözlégyet, miközben hallotta, hogy valaki azt kiabálja: „Istenem, segíts, segíts!” Egy másik fiú azt üvöltette, hogy megvakult, és amikor felé nézett, észrevette, hogy kilátszik az agyveleje, a gyomrából pedig fémdarabok állnak ki.

A gyermekkardiológus szerint az eseményekre tulajdonképpen mint egyfajta kísérletként lehet tekinteni: hogyan viselkedik egy csoport egyetemista, istenféle rögbijátékos egy ilyen szituációban. Canessa szerint nem a legokosabb, legintelligensebb emberek maradtak életben, hanem akikben a létezés öröme tartotta a lelket.

Az orvos szerint ő maga szerencséjének köszönhetően élte túl a katasztrófát, valamint azért, mert lépésről lépésre haladt. Mindig volt valami, amit csinálhatott – rendkívül aktívan teltek a napjai. Emellett nem is sérült meg súlyosan. Amikor még egy lavina is rájuk zuhant, már majdnem feladta, de akkor egy másik fiú közölte vele, mennyire szerencsés, hogy mindannyiuk helyett is járni tud (a fiúnak el voltak törve a lábai). Canessának ez új életerőt adott, ugyanis nem csak a saját érdekeit kellett néznie, hanem egy egész csoportét.

következő oldal 1 / 2