Halálos párbajok sorozatával bizonyította képességeit Japán leghíresebb szamurája
2019. november 12. 18:44 Múlt-kor
Korábban
Béke és örökség
Habár kisebb, sport jellegű párbajokban később is részt vett, musa sugjója véget ért. Tekintetét egyre inkább befelé fordította, és élete végén a következőket írta erről a korszakról:
„Megértettem, hogy nem azért győzedelmeskedtem, mert kivételesen ügyes lettem volna a harcművészetben. Talán volt valamiféle veleszületett tehetségem, vagy csupán nem távolodtam el a természetes elvektől. Vagy talán az egyéb stílusok harcművészetéből hiányzott valami? Ezt követően, mindennél jobban eltökélve arra, hogy tisztán értsem meg a legmélyebb elveket, éjjel-nappal gyakoroltam. Mire már ötven körül jártam, igen természetes módon ismertem fel e harcművészet Útját.”
A kardforgatás mestere oktatni kezdte művészetét, és magáévá tette a zen buddhizmus filozófiáját, valamint más művészeteket is elkezdett gyakorolni: a szépírást és a festészetet.
Élete ezen szakaszában valósággal megtestesítette a szamurájideált: harci erényei mellett nagy műveltségre is szert tett, igazi művésszé és az önuralom mesterévé vált.
1643-ban lehetséges, hogy érzékelte a vég közeledtét, mivel ekkor állt neki megírni önéletrajzát, az Öt elem könyvét. A művet 1645-ben fejezte be.
A kutatók feltételezése szerint Muszasi halálát a tüdőrák valamilyen formája okozhatta. 1645 májusában különféle ajándékokat adott át tanítványainak, és megírta az önfegyelem 21 szabályát összefoglaló Dokukodó („Az egyedül járó útja”) című művét. 1645. május 19-én hunyt el.
Mijamoto Muszasi életét számos alkalommal dolgozták fel különféle médiumokban, leghíresebben Josikava Eidzsi regény formában, e mű hazánkban is széles körben ismert.
Maga Muszasi műveit a világ minden táján olvassák nem csupán a harcművészetek iránt érdeklődők vagy a zen gyakorlói, de üzletemberek és mások is, akik életükben, karrierjükben szeretnék érvényesíteni szabályait.
Szun-ce A háború művészete című művéhez hasonlóan Muszasi jó néhány tanácsa örök érvényűnek tekinthető.
Ahogy ő maga írta: „Semmi sincs magadon kívül, ami valaha jobbá, erősebbé, gazdagabbá, gyorsabbá vagy okosabbá tehet. Minden belül van. Minden létezik. Semmit se keress önmagadon kívül!”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap