Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője
2024. május 20. 15:05 Múlt-kor
Korábban
Merénylet a motel erkélyén
Kinget az eddig említetteken kívül még egy támadás érte, 1966-ban a Chicagói szabadságmenet során egy téglával támadtak rá. A meghiúsult merényletkísérletek nem félemlítették meg, és akkor sem félt, amikor 1968. március 29-én elutazott a Tennessee állambeli Memphisbe, hogy ott bekapcsolódjon a helyi köztisztasági és útfenntartó vállalat afroamerikai munkásainak sztrájkmozgalmába.
Április 3-án beszédet mondott a Mason Temple-ben. Ez volt az utolsó szónoklata.
A sztrájk vezetői másnap a szállásán, a Lorraine Motel 306-os szobájában gyűltek össze, hogy egy estére tervezett rendezvény részleteit megvitassák. Este hatkor néhányan, köztük King is, kisétáltak a motel erkélyére. Egy perccel később lövés dörrent, és a lelkész összeesett.
A golyó a nyaka jobb oldalán érte Kinget, s szétroncsolta a nyelő- és légcsövét, eltörte az állkapcsát. A sérülés halálos volt, bár az orvosok még megpróbálták megmenteni az életét, de sikertelenül, egy órával később bejelentették, hogy Martin Luther King meghalt.
A gyilkosság környékét gyorsan lezárták, és egy szemtanú, Charles Stephens elmondta a rendőröknek, hogy a lövést követően a motellel szemközt álló házból egy fehér férfi futva távozott, majd bepattant egy Ford Mustangba, és elhajtott.
A hatóságok gyorsan átkutatták a motellel szemközti házat, és az egyik üresen álló második emeleti lakás fürdőszobájában valóságos nyomorgiára bukkannak: egy Remington Model 760-as mesterlövészpuskát, egy háromlábú állványt, katonai távcsövet, két kisebb homokzsákot, töltényeket, szendvicsdarabokat, cipőnyomokat, eldobott ruhadarabokat találtak, valamennyin sok ujjlenyomattal.
Az FBI nyilvántartása szerint a fegyveren és a távcsövön rögzített ujjlenyomatok James Earl Raytől származtak. A férfi azért állt körözés alatt, mert megszökött a missouri állami fegyházból 1967-ben. A dokumentumok pedig azt bizonyították, hogy ő volt az, aki a fürdőszoba melletti lakást is kibérelte, így a hatóságoknak megvolt az első számú gyanúsítottjuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.