2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Haláláig ragaszkodott ártatlanságához Martin Luther King gyilkosa

2020. október 31. 08:37 Steven Clark

Következmények és kétségek

King meggyilkolása után hatalmas zavargások robbantak ki szerte az Egyesült Államokban. Ezek méreteire jellemző, hogy tizenötezer embert tartóztattak le, miközben az összecsapások negyvenhárom halálos áldozatot követeltek. Ez is közrejátszott abban, hogy a hatóságok minél gyorsabban kézre akarták keríteni a tettest.

Ez azonban nem volt könnyű, mert Ray kocsival Kanadába menekült, és egy hónapig Torontóban bujkált. Hamis útlevelet szerzett Ramon George Sneyd névre, és májusban ezzel repült Nagy-Britanniába, majd onnan Lisszabonba.

Útjai során elég komoly összegeket költött szállásra és nőkre, ami a későbbiekben az összeesküvés-elméletek egyik gyakori hivatkozási alapjává vált. Mikor a brit hatóságok észlelték, hogy a Londonba visszaérkező Ray okmányai hamisak, június 8-án letartóztatták.

Ray először beismerte a bűnösségét, elmondása szerint azért, hogy elkerülje a villamosszéket, utóbb azonban visszavonta a vallomását, és egy Raul nevű embert nevezett meg felelősként.

Ártatlanságához a haláláig ragaszkodott, amely végül 1998-ban következett be hepatitis C által okozott máj- és vesebetegség következtében. Sokan manapság is úgy vélik, hogy nem ő ölte meg Kinget, hanem egy képzett lövész végzett a lelkésszel az FBI vagy más szervezetek megbízásából.

Martin Luther King meggyilkolásának a helyén, a Lorraine Motel terasza előtt tábla emlékeztet a merénylet áldozatává lett lelkészre. A szálló köré épült a National Civil Rights Museum, amely a polgárjogi mozgalmak történetét mutatja be a XVII. századtól napjainkig.

Január harmadik hétfője minden esztendőben Martin Luther King emlékére szövetségi ünnepnap, amelyet a meggyilkolt polgárjogi harcos tiszteletére tartanak meg az Egyesült Államokban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
James Earl Ray körözési plakátjaA merénylőt két hónappal később Londonban kapták el. Ártatlanságához haláláig ragaszkodott.King nyugalomra inti a tömegeket, miután a bojkottmozgalom során, 1956 januárjában bombatámadás érte a házát1958-ban Izola Curry, egy mentálisan instabil nő levélvágó késsel szúrta mellkason. King ezt a támadást túlélte, bár elég lett volna egy tüsszentés, hogy belehaljon.A lelkészt az FBI hírhedt vezetője, J. Edgar Hoover is megpróbálta eltávolítani a mozgalom éléről, ám végül James Earl Ray golyója tudta csak megállítani

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár