Hadigépeivel vonhatta magára a rómaiak haragját Arkhimédész
2023. szeptember 12. 14:20 Forisek Péter
Korábban
Trükkös tükrök
A történetírók azt is feljegyezték, hogy Arkhimédész a katonák pajzsaival vagy vastag tükrökkel felgyújtotta és porrá égette a római hadihajókat. Mindkét változattal kapcsolatban kétségek merülnek fel.
Az ókori görög katonák kerek pajzsa egy fakeretből és az arra kifeszített többszörös bőrrétegből állt. A kerek pajzsot valóban egy bronzpánttal vették körbe a szerkezet merevítésére, illetve a bronz jobban ellenállt a nedvességnek és a szárazságnak, így ha a pajzsot a földre tették, nem sérült a szerkezet.
A pajzs külső felületét azonban nem borították be se bronzzal, se más fémmel, mivel az egyrészt rendkívül megdrágította volna a fegyverzet árát, másrészt túl súlyossá tette volna azt. Így azt a változatot nehezen fogadhatjuk el, hogy Arkhimédész javaslatára a katonák kifényesítették a pajzs felületét, és egy homorú félkörívet alkotva, a pajzsokat egymás mellé helyezve egy hatalmas tükröt hoztak létre.
A legendák szerint tükrök vagy valamiféle lencsék segítségével gyújtották fel a védők a rómaiak hajóit
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A másik változat viszont, vagyis hogy nagy méretű tükröket vagy lencséket használt, lehetséges, de meg kell jegyezni, hogy azok vastagságának semmi köze a tűzgyújtáshoz. A megvalósítással kapcsolatban több modern kori elképzelés létezik, többen megkísérelték rekonstruálni a „fegyvert”.
A legegyszerűbb elképzelés, hogy a hajók parancsnokait, vagy kormányosait meg- vagy elvakította a tükrökkel, így akadályozva manőverezésüket. A másik, hogy a tükröket vagy lencséket egy pontra fókuszálva tüzet gyújtott a hajókon. Ez valóban nagy zavart okozhatott, de ezzel kapcsolatban is felvetődik egy probléma: az ókori hadihajókon volt tűzőrség, amely készen állt az oltásra.
Az pedig teljesen valószínűtlen, hogy valamiféle „halálsugárral” gyújtotta volna fel a római hajókat, ahogy a történetírók írják – ez nemcsak technikailag kérdéses –, hiszen ha létezett volna ilyen fegyver, akkor azt a rómaiak mindenképpen megszerezték és használták volna a későbbiekben.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![1956](/ih0Ax/label/.cut-640x400/8.jpg)
1956
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap