Gustav Klimt utolsó portréja kerül kalapács alá Londonban
2023. június 15. 14:20
Gustav Klimt halála előtt festett utolsó befejezett portréja akár 65 millió fontért (28 milliárd forintért) is elkelhet a Sotheby's közelgő londoni aukcióján – számolt be róla szerdán a The Guardian.
Az 55 éves korában 1918-ban rövid betegség után váratlanul elhunyt osztrák művész Nő legyezővel című női portréjára júniusban lehet majd licitálni.
A festményt jelenlegi tulajdonosai bocsátják árverésre, akik 30 évvel ezelőtt vásárolták meg.
A portré egy legyezőt tartó ismeretlen nőt ábrázol, akinek lenge ruhája felfedi meztelen vállát a virágos, madarak benépesített háttér előtt. Az egy négyzetméteres portrét négyzet alakú vászonra festette a művész.
A bécsi szecesszió vezéralakjának utolsó befejezett festményét két éve a bécsi Belvedere palotában megrendezett nagyszabású Klimt-kiállításon láthatta a közönség.
A kép szerepel a röviddel a festő halála után a műterméről készített fényképen.
A teljes alkotás
A festmény az 1920-as éveket követően valószínűleg a svájci Böhler család birtokában volt, majd 1950-ben a híres osztrák műgyűjtő, Rudolf Leopold tulajdonába került.
Leopold adósságai miatt később túladott a képen, amelynek holléte ezután sokáig ismeretlen volt.
Az 1990-es években a műkincs már Amerikában bukkant fel: 1994-ben 9,3 millió euróért (3,5 milliárd forintért) kelt el egy New York-i árverésen.
A kép Klimt kínai és japán művészet és kultúra iránti érdeklődését is mutatja. A művész rengeteg kínai kerámiával és japán fametszettel töltötte meg otthonát, és gyakran viselt selyemkimonót vagy kínai ruhákat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap