Gólyalábakon éltek hajdanán a gascogne-i mocsárvidék lakói

Az eső után különösen vizenyős és nehezen járható vidéken a járás megkönnyítése mellett más előnyeik is voltak a gólyalábaknak: a juhászok a magasból jobban szemmel tarthatták nyájukat, és figyelhettek a ragadozók esetleges közeledésére. Emellett a gólyalábak használata fel is gyorsította a közlekedést, mivel egy-egy lépéssel jóval nagyobb távot voltak képesek megtenni az emberek.

A helyiek által „tchangues”-nak, avagy „nagy lábnak” nevezett gólyalábak körülbelül másfél méter magasak voltak, és széles kengyelekkel tartották az ember lábát. A földhöz érő rész szélesebb volt az eszköz száránál, ezzel igen jó stabilitást biztosított – az állatok patájára hasonlított leginkább. A juhászok egy hosszú botot is hordtak magukkal. Ez egyrészt adott egy plusz támasztékot, illetve ennek segítségével is szálltak fel a gólyalábakra, továbbá állataik terelgetésére is alkalmas volt.

A landes-iak gólyalábai olyannyira stabilak voltak, hogy az emberek életük egy jelentős részét rajtuk tölthették. Volt olyan köztük, aki a nyáj őrzése közben fent a magasban ruhát is tudott kötni magának. Természetesen nem csak a juhászok közlekedtek így – a landes-i nők és gyermekek is a mesterei voltak a gólyalábakon járásnak. A nők a magasból is tudtak virágot szedni, és a postás is így szállította ki a csomagokat. A háziasszonyok így jártak a piacra, és a gyermekek is iskolába.

A gólyalábakon élő emberek az ország többi lakója számára igen különösen hatottak. Amikor Josephine császárné Landes-ba utazott az éppen ott tartózkodó Napóleonhoz, igen jól szórakozott azon, hogy az őt és udvartartását kísérő gólyalábasok gond nélkül tudták tartani a lépést hintójával. Az udvarhölgyek menet közben pénzt dobáltak, ami néhány látványos esést is eredményezett, ahogy a szegény landes-iak dulakodtak az érmékért.

Talán a leghíresebb és leglenyűgözőbb eset az volt, amikor 1891-ben az arcachoni Sylvain Dornon gólyalábakon gyalogolt el Párizsból Moszkvába – a több mint 2800 kilométeres távot mindössze 58 nap alatt tette meg.

A 19. század végén a Landes mocsarait lecsapolták, amivel okafogyottá vált a gólyalábak használata, az erdők ültetésével pedig a birkatartás is megszűnt a térségben. A hagyomány azonban nem tűnt el teljesen: a helyi népi fesztiváloknak továbbra is elengedhetetlen tartozékai a gólyalábasok, azonban a mindennapokban korántsem játszik olyan markáns szerepet ez a közlekedési forma, mint régen.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

klímakutatás

• Sarkvidéki jégből vizsgálták a Római Birodalom gazdaságát
• Ősi tölgyfák őrzik a fekete halál ökológiai nyomait
• Ősi vízelvezető rendszereket vizsgálnak Norvégiában
• Második világháborús erdősítési program okozza Japán pollenválságát
• A talaj hőmérsékletétől függött a neolitikus kínai mezőgazdaság
• Az égetéses földművelés is formálta a múlt erdőtüzeit
• Folytatódik a kiotói cseresznyevirágzás történeti adatainak kutatása
• A klímaváltozás mérséklése megmentheti az UNESCO világörökségi helyszíneit
• Amerikai diákmozgalomból nőtt világméretű kampánnyá a Föld napja