Gábor Áron felajánlotta, hogy ha nem működnek ágyúi, maga áll eléjük céltáblaként

2019. november 27. 08:26

Korábban

Tragikus vég

Az „ágyúhőst” januárban főhadnaggyá, márciusban pedig honvédőrnaggyá léptette elő Bem József. 1849 májusában Kossuth Debrecenben személyesen nevezte ki a székelyföldi hadigyárak igazgatójává, a kézdivásárhelyi ágyúöntöde, lőpor-, salétrom- és gyutacsgyárak kellő kibővítésére és felszerelésére pedig hatvanezer forintos támogatást kapott. (Turóczi Mózes rézöntőmester ekkor kapta meg a honvéd századosi rangot.)

Gábor Áron 1849 folyamán Udvarhelyszéken, majd Kolozsváron is megszervezte a hadiipart, az ágyúgyártás terén, valamint az erdélyi tüzérek kiképzésében pedig nélkülözhetetlen szerepet játszott.

Debreceni látogatása során betért a nagyváradi fegyvergyárba is, ahol megismerkedett az ún. Congreve-féle rakétákkal (magyar nevén: röppentyűkkel).

Az 1804-ben megtervezett brit katonai fegyver egy fekete lőport tartalmazó vas hüvelyből és egy hengeres-kúpos robbanófejből állt, amelyet egyszerű farudakra erősítettek.

Az indiai Maiszúri Királyság elleni háborúban kifejlesztett brit fegyver sokszor megbízhatatlannak bizonyult, pszichológiai hatása azonban óriási volt. Június elején Kézdivásárhelyen is elkezdték a röppentyűk gyártását.

Az Erdély újkori történetét kutató Jakab Elek történész (1820-1897) szerint Gábornak, aki minden vagyonát pénzzé tette, hogy támogassa a szabadságért folyó küzdelmet, elképesztő munkabírása volt: „Mindenütt ott volt, ahol baj fordult elő. Mindenki bízott benne. Néha egy nap egész Háromszéket bejárta. Tanított, magyarázott, fegyelemhez szoktatta az újoncnépet. Néha műhelyéből lármadob csatába hívta. Segített megverni az ellenséget, s aztán ismét műhelyébe tért. Ez így tartott hetekig, hónapokig. Éjjel-nappal. Már el is szokott az alvástól. Volt egy asztali kis zenegépe, annak dallamos hangjai mellett pihent és szendergett olykor egy-egy órát. Ez volt álma és éjszakája.”

Bár keveset tudunk Gábor Áronról, a források igen művelt, németül és románul is kitűnően beszélő, valamint jó humorú embernek írták le.

Alárendeltjeivel udvariasan viselkedett, mindig szerény maradt, azonban hirtelenharagú is tudott lenni, ha valakin a nyerészkedés, s nem a haza szabadságának vágyát fedezte fel.

1849. június végén az egyesült orosz-osztrák seregek ellenállhatatlanul törtek be Erdélybe, s a székely hadosztályok egyre csak hátráltak, az ellenség elfoglalta Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt, majd visszahúzódott a Barcaságba.

Az újjászervezett háromszéki önvédelmi erők Uzon és Kökös falvak melletti területen ütköztek meg a 15 ezer fős orosz sereggel.

A július 2-i második kökösi csatában Nagy Sándor segédtiszt visszaemlékezése szerint 36 üteget állítottak fel, amelyek között Gábor „lóháton száguldozott, vezényelt, az irányzást és az előrenyomulást irányította, biztatta, dicsérte vagy korholta az irányzókat.

Lovára hajolva figyelte a lövések útját a középső részen, hol a legmakacsabbul folyt az ütközet.” A csata közepén előbb lovát lőtték ki alóla, majd egy háromfontos ágyúgolyó a bal karját és a fél mellét leszakította.

Kezdetben eltitkolták a nemzeti hős halálát, s Uzonnál ideiglenes sírba temették, majd katolikus létére végül az eresztvényi református temetőben helyezték örök nyugalomra.

A szabadságharc bukása után a túlélők a földbe rejtették a fegyvereket: a földből, csatornaásáskor került elő 1906-ban Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúja.

Az ereklyeként őrzött fegyver 1923-ban a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba került, majd 1971-ben Bukarestbe vitték, ahol az akkor létrehozott Román Nemzeti Történeti Múzeumban helyezték el.

2010 augusztusában egy csere révén végre méltó helyére, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba került a becses ereklye, ennek felújítása okán azonban 2019 novemberétől 2020. június 30-áig a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban kap helyet.

előző oldal 3 / 3