Földönkívüliek, titkos fegyverkísérletek és a jeti is felmerültek a Gyatlov-rejtély megoldásaként
2022. augusztus 24. 16:21 Múlt-kor
Korábban
Bizarr fénygömbök
Májusban, a hóolvadások után a maradék négy holtestet is megtalálták egy több méter mély vízmosás szélén.
Kiderült, hogy a Ljudmila Alekszandrovna Dubinyina nevű áldozatnak úgy tört el minden bordája és mozdultak el belső szervei, hogy külsérelmi nyom nem látszott a testén, szemeinek és nyelvének pedig hűlt helye volt.
Ez utóbbit később azzal magyarázták, hogy a test bomlása a száj körül kezdődött meg. A titokzatos Zolotarjovnak – ugyanúgy mint Ljudmilának – csak a jobb oldali bordái törtek el.
A boncolás megállapította, hogy ötük halálának kihűlés volt az oka, hárman fizikai sérüléseikbe haltak bele, a kilencedik túrázó halála pedig a fizikai trauma és a kihűlés együttes hatására következett be. Hat holttesten egyébként radioaktivitás nyomait is felfedezték.
Az egyik túrázó holtteste a hóban
S ha mindez nem volna elég, Zolotarjov fényképezőgépéből nyoma veszett a filmnek, 50 kilométerrel odébb pedig egy másik túracsoport a Halálhegy fölött furcsa, különböző nagyságú, vöröses-narancssárgás, illetve kékes színű gömböket látott ide-oda cikázni.
A nyomozást meglepő gyorsasággal, május 19-én zárták le. A hatóságok megállapították, hogy a túrázókat olyan természeti erők behatásai érték, amelyek erején nem tudtak felülkerekedni.
Az incidens közvetlen környékét 1962 nyaráig zárt területnek minősítették, ahová csak külön engedéllyel lehetett belépni. A nyomozás iratait titkosították, s csak 1990-ben oldották fel részben, amelyekből kiderült: valószínűleg felsőbb utasításra, de igencsak felületesen jártak el a korabeli szakértők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap