2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Filozófuskirály” a zsarnok apa árnyékában: a művészlélek és reálpolitikus II. (Nagy) Frigyes 

2021. augusztus 17. 18:27 Múlt-kor

Az uralkodó

A Frigyesről kialakuló szentimentalista képet árnyalja gyakorlati politikája és államvezetése: a módszereiben reálpolitikus uralkodó nem maradt érintetlen édesapja ellentmondást nem tűrő befolyásától. 

A Hohenzollern-dinasztia vezetésével a brandenburgi választófejedelemség és a Német Lovagrend területeiből egyesülő Porosz Királyság korát tekintve még jócskán gyermekcipőben járt, elődei az állami bevétel nagy részét mégis a hadsereg fejlesztésére költötték. Frigyes már uralkodásának kezdetén felmérte, hogy a Habsburgok hatalma csökkent, VI. Károly császár – III. Károly néven magyar uralkodó – csak nehézségek árán tudta biztosítani Mária Terézia leányági öröklését.

Halála után Károly foroghatott a sírjában, hiszen Frigyes elsőként támadta meg a Habsburg uralkodónőt, célja a bányászati szempontból értékes Szilézia megszerzése volt. A kora újkori francia-osztrák rivalizálás fényében – melynek egyik ékes példája a spanyol örökösödési háború 1701 és 1714 között – a porosz uralkodó tudta, hogy számíthat a franciák támogatására.

Az 1740 és 1748 között tartó osztrák örökösödési háború idején a Habsburg családdal az a „szégyen” is megesett – 1742 és 1745 között –, hogy hosszú idő után először nem ők birtokolták a Német-római Birodalom császárának címét: ugyan nem élvezhette sokáig, de az elismerés a bajor választófejedelmet, Károly Albertet illette meg. A porosz terv, azaz a Habsburgok nagyhatalmi státuszának megroppantása mégsem valósulhatott meg, magyar, angol és holland támogatással Mária Terézia birodalma talpraállt, 1745-ben férje, Lotharingiai Ferenc visszanyerte a családnak a császári címet.

II. Frigyes mégsem lehetett elégedetlen az 1748-as aacheni békével: ugyan szövetségesei nagy részét elveszítette, és Mária Terézia öröklését elismerték, Poroszország mégis megtarthatta Sziléziát, és hivatalosan is Európa egyik nagyhatalmává emelkedett.

Már 1740-es trónra kerülése után irigykedve figyelték Európa uralkodói a „filozófuskirályt”, aki szellemi ambíciói mellett megszüntette a vallási diszkriminációt, mérsékelte az adókat, csökkentette a gabona árát, eltörölte a kínvallatást, és még a hugenottákat is befogadta. Antimachiavelli című művében az államot helyezte előtérbe az uralkodócsaláddal szemben, saját magát is az ország szolgálójának tekintette. A hadsereget viszont – apjával ellentétben – nem csak „táplálta”, hanem csatasorba állította.

Az 1756 és 1763 között zajló hétéves háborúban – amely még a tengerentúlra is kiterjedt – lényegében egyedül maradt Ausztriával szemben, egyedül Angliára számíthatott támogatóként. A háború második szakaszában már vesztésre állt, de „csoda” sietett a segítségére: III. Péter, Erzsébet cárnő örököse békét – és ami ennél is fontosabb, segédcsapatokat – ajánlott fel Frigyesnek, így az 1763-as hubertusburgi békében sokkal kedvezőbb feltételekkel tudott kiegyezni Mária Teréziával.

Annak fejében, hogy támogatta József főherceg – a magyarok „kalapos királyaként” ismert II. József – császári ambícióit, megtarthatta Sziléziát. A tárgyalóasztalnál elért másik nagy sikere, Lengyelország első felosztása 1772-ben azt eredményezte, hogy Brandenburgot egyesíthette Kelet-Poroszországgal. Hadserege uralkodásának végén már közel 200 ezer főt számlált, amelynek segítségével német fejedelmi szövetség megalakulására törekedett – természetesen Habsburg-ellenes indítékkal.

1786. augusztus 17-én, 74 éves korában érte a halál, trónján unokaöccse, II. Frigyes Vilmos követte. A német nemzet példaképpé emelte rendszertől és ideológiától függetlenül, az uralkodói karakterében rejlő lehetőségeket a propaganda többször is kiaknázta. Hitler is példaképként tekintett rá, berlini bunkerének falán egyedül II. Frigyes képe díszelgett. Az uralkodóra a síron túl sem várt örök nyugalom, koporsóját a második világháború végén a közelgő szovjet csapatok elől Nyugat-Németországba menekítették, és csak 1991-ben temették újra Potsdamban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
II. Frigyes, a fuvolaművészA filozófusok köre a Sanssouci kastélyban – Voltaire is ehhez a körhöz tartozottA boldogtalan házasság, amelyből gyermek nem születettAntoine Pesne festménye a 24 éves trónörökösről (1736)Nem csak felvilágosult, hanem reálpolitikus is volt II. FrigyesA zsarnok édesapa, I. Frigyes Vilmos

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár