Férje még gyilkolni is képes volt a világ első szupermodelljéért
2016. február 23. 14:09
A sokak által a világ első szupermodelljeként emlegetett Evelyn Nesbit a 19-20. század fordulóján a teljes ismeretlenségből New York egyik legkeresettebb modelljévé vált. Sikerei csúcsán, 1906-ban belebonyolódott egy gyilkossági ügybe, amely az egész világot megrázta.
Korábban
Meztelenül a vörös bársonyhintában
Evelyn Nesbit felemelkedése az amerikai álom beteljesülésének története. Édesapja – akivel rendkívül közeli volt a kapcsolata – nagyon fiatalon, 40 éves korában meghalt, így a 11 éves lány fiútestvérével és édesanyjával nagy bajba került. Munkát kellett vállalnia, hogy segítse a családját, és 1900-ban New Yorkban kötött ki, ahol 15 éves korára, villámgyorsan az egyik legsikeresebb modellé vált. Az ezt követő években többek között magazinok címlapján és hirdetések tucatjain jelent meg alakja.
Az amerikai társadalom ebben az időszakban éppen drámai átalakuláson ment keresztül. Ellis Islanden keresztül bevándorlók tízezrei özönlöttek be az országba, amely hatalmas ipari és gazdasági fejlődésen ment át. Sokak szemében Nesbit jelentette az összekötő kapcsot az „amerikai aranykor” és a „progresszív” 1920-as évek között: miközben finomságot és ártatlanságot sugárzott, őszintén és csábítóan nézett a kamerába.
Nesbit egy éve volt New Yorkban, amikor kórustagként debütált a rendkívül népszerű, Florodora című Broadway-előadásban. Ekkoriban nappal modellkedett, esténként pedig a színpadon próbálta ki magát. Itt figyelt fel rá Stanford White, az egyik férfi a kettő közül, aki a következő fél évtizedben központi szerepet játszott a lány életében.
Az ismert építész sokak szerint igazi zseni volt, aki jelentősen hozzájárult a New Yorki városkép kialakításához. Ő tervezte többek a Washington Square Parkot díszítő diadalívet, a New York Herald című újság főszerkesztőségének épületét, valamint a Madison Square Garden második, 1925-ig álló épületét, amelynek kapcsán sokan botrányosnak találták, hogy Diana istennő meztelen szobrát helyezte az épület tetejére. Talán ez sem volt véletlen, White ugyanis nem csak távoli csodálója volt a női nemnek.
A 47 éves építés a fiatal lány kapcsolata kezdetben látszólag atyai volt, a középkorú férfi azonban hamarosan felhívta Evelynt a lakására, ahol megmutatta neki vörös bársonyborítású hintáját, amelyen a lány sokszor ruhában, olykor pedig meztelenül is használt. White ajándékok tömkelegével – többek között egy 3000 dolláros kimonóval – halmozta el Evelynt. Még a lány édesanyját is kisegítette anyagilag, és testvére taníttatását is fizette. Az építész egy idő után azonban megunta a lányt, és a kapcsolatnak vége szakadt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.