2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Férje imádta, az orosz nép gyűlölte az utolsó cárnét

2023. július 30. 09:50 Bebesi György

Sarlatánok és csodatevő helyek nyomában

Házasságkötésük után az uralkodói pár egyre jobban elszigetelődött. Korábban Miklós társasági embernek mutatkozott, gyakran járt színházba, most csak legszűkebb környezetükkel tartották a kapcsolatot, felesége és édesanyja, Marija Fjodorovna között pedig klasszikus „anyós-meny” konfliktus alakult ki, mindketten igényt tartottak Miklós irányítására. A gyerekek születése után ebből a küzdelemből Alexandra jött ki jobban, az uralkodó elsősorban őrá hallgatott.

Az Orosz Birodalom a századfordulón súlyos válságot élt át, és ennek kezelésében az új cárként az autokráciát megőrizni kívánó Miklós nem jeleskedett, ugyanakkor a házassága boldog volt, ekkor keletkezett a „rossz uralkodó jó családapa” sztereotípia. Sorban születtek gyermekeik, ám trónöröklési szempontból szerencsétlen módon csak lányok érkeztek.

1895-ben született Olga Nyikolajevna, 1897-ben Tatyjana, 1899-ben Marija, 1901-ben Anasztázia, és végül 1904-ben megjött a várva várt fiú trónörökös, Alekszej Nyikolajevics. Bár érkezése óriási öröm volt a család és a Birodalom számára, hamar kiderült, hogy különös betegségben szenved, amelyet éppenhogy megismert a kor orvostudománya. Hemofíliát diagnosztizáltak nála, amelyet családja női ágától örökölhetett. Állapotát azonnal államtitokká nyilvánították.

A család gyarapodásán túl más szempontból is furcsa képet mutatott az udvar. A századfordulós világvégeváró hisztéria felerősítette a spiritualizmust, amelyre Alexandra egyébként is igen fogékonynak bizonyult. Hírhedt figura volt az udvari sarlatánok sorában Philippe, a diploma nélküli, Franciaországból elkergetett orvos, akinek Alexandra utasítására Oroszországban katonaorvosi oklevelet utaltak ki. Philippe feladata lett volna a fiúörökös születésének elősegítése az udvarban.

Alexandra annyira megbízott benne, hogy csak neki engedte megvizsgálni magát, sőt egyszer még hisztérikus, úgynevezett álterhességet is produkált a kedvéért. Philippe váltig állította, hogy Anasztázia fiú lesz, ezzel és a cárné álterhességével azonban eljátszotta a becsületét, hazaküldték Franciaországba. Miklós és Alexandra mindent megtettek a fiúörökös megszületéséért, csodatévő helyeket kerestek fel, varázserővel rendelkező ikonokat gyűjtöttek.

1905. október 24-én Miklós a következőket jegyezte fel naplójába: „Ma délután, miközben Sztankával és Milicával (montenegrói udvarhölgyek) teáztunk, megismerkedtünk Grigorijjal, Isten balgájával a tobolszki kormányzóságból”. Ő volt Grigorij Raszputyin, a ravasz, erotomán szibériai paraszt, aki egy szent ereklye (Verhoturjei Szent Simon) odaajándékozása ürügyével került az uralkodó pár közelébe, befolyásos patrónusai ajánlásával.

Hamarosan kiderült, hogy a sztarec hipnotikus képességekkel rendelkezik, és megnyugtató hangjával, éneklésével képes elállítani a cárevics külső vérzését, és csillapítani a belső vérzések következtében fellépő fájdalmat, emellett kiváló jövendőmondó látnok volt. Mindezek miatt, de főleg gyógyító képessége okán a gyermekéért aggódó cárné legközelebbi bizalmasa, majd hamarosan a család gyóntatója lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az Alexandrává keresztelt Alice koronázása után sem lopta be magát népe szívébe, ugyanis egy múzeumba sem látogatott elHabár Miklós és leendő felesége első látásra egymásba szerettek, frigyüknek több akadálya is volt. Maga Viktória királynő sem rajongott az ötletért.Raszputyin hihetetlen befolyást szerzett a cári családban, egyszer állítólag megjósolta, hogy a trónörökös veszélyben van, majd kirántotta a leszakadó csillár alólAz 1917-es forradalom megpecsételte sorsukat, és fogságba került a Romanov-családA Romanovok pincében történő, rosszul megszervezett, káoszba fulladó likvidálása vérfürdővé fajult, és tíz hosszú percen át tartottMiklós beleszeretett a szentpétervári opera balettcsillagába, Matilda Kseszinszkajába, a kapcsolatnak azonban véget kellett vetniük

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár