Felújították Sun császár temetkezési templomát
2015. március 18. 12:30 MTI
A Kína északi részén fekvő Sanhszi tartományban befejezték a mintegy 1300 évvel ezelőtt, Sun császár tiszteletére emelt temetkezési templom helyreállítását. A legendás uralkodót Kínában komoly tisztelet övezi.
Korábban
Az összesen 122 ezer négyzetméteres területen fekvő temetkezési templomot i.sz. 738-ban építették Jüncseng városában, a Tang-dinasztia uralmának idején. Az épületegyüttes a későbbi uralkodódinasztiák idején több karbantartási munkálaton esett át, így felújítások zajlottak a Szung-, a Jüan- és a Ming-dinasztiák uralkodása alatt is.
A ma különböző korok építészetének nyomait viselő, turistaattrakciónak számító templom mostani felújításakor elsősorban a fontosabb, fából épült részekre, így a főcsarnokra, a harang- és dobtoronyra, illetve az operaszínpadra koncentráltak - mondta el Han Sizsung, a kulturális örökségért felelős járási iroda munkatársa. Hozzátette: a felújítás alkalmából kicserélték a tetőcserepeket, a korhadt szelemenfákat és szarufákat, valamint megerősítették a falakat is. Tereprendezési és útjavítási munkálatokat is végeztek. A 2010-ben kezdődött felújításra a kínai állam 3,74 millió jüant (mintegy 172 millió forintot) költött.
A kínai népi hagyomány a több mint 5 ezer évvel ezelőtt élt Sun császár nevéhez fűzi a kínai erkölcsi rendszer bevezetését. A templomot évente nagyjából 300 ezer turista keresi fel, köztük az ősük előtt tisztelgő, külföldön élő kínaiak is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap