Felegyenesedve is járhatott a rudabányai ősmajom
2019. szeptember 19. 14:09 MTI
A rudabányai lelőhelyről ismert Rudapithecus hungaricusnak nevezett ősmajom képes lehetett a mai emberhez hasonlóan felegyenesedve állni – állapították meg amerikai és kanadai kutatók egy különösen ritka leletnek számító, 10 millió éves medencecsont elemzése nyomán.
Korábban
A leletet a Torontói Egyetem professzora, David Begun fedezte fel, majd a Missouri Egyetem munkatársával, Carol Warddal közösen tanulmányozta a fosszíliát – jelentette be szerdán honlapján a Missouri Egyetem.
Lábcsontjainak, állkapcsának és fogainak elemzéséből kiderült, hogy a Rudapithecus rokonságban áll a modern afrikai emberszabásúakkal és az emberrel, ami meglepő eredmény, tekintve, hogy az ősmajom a mai Európa területén élt.
A Rudapithecus testtartásával és mozgásával kapcsolatos információk ugyanakkor korlátozottak voltak, ezért is volt fontos felfedezés a medencecsont, amely a csontváz egyik leginformatívabb része.
"A Rudapithecus egészen hasonlított az emberszabású majmokhoz, és feltehetőleg a modern emberszabásúakhoz hasonlóan mozgott a fák ágai között, egyenesen tartva a felsőtestét és karjaival mászva az ágak között. Ugyanakkor a modern emberszabásúakénál rugalmasabb lehetett a háta alsó része, ami azt jelenti, hogy a talajon mozogva képes lehetett a mai emberhez hasonlóan felegyenesedve állni" – magyarázta Ward.
Nagy testméretükből adódóan a mai afrikai emberszabásúaknak elnyúlt a medencecsontja és rövid a hátuk alsó része, ami az egyik oka annak, hogy általában négy lábon járnak, amikor a talajon mozognak. Az embernek hosszabb, jóval rugalmasabb a háta alsó része, ami lehetővé teszi a felegyenesedést és a két lábon járást.
Ward szerint amennyiben az ember egy afrikai emberszabásúéhoz hasonló testfelépítésű elődből fejlődött ki, akkor olyan jelentős anatómiai változásokra volt szükség, mint az alsó háti rész megnyúlása és a medencecsont megrövidülése.
Ha viszont a Rudapithecushoz hasonló elődből fejlődött ki, akkor az átmenet sokkal egyenesebb vonalú lehetett.
"Sikerült megállapítanunk, hogy a Rudapithecusnak jóval rugalmasabb felsőteste lehetett, mint a mai afrikai emberszabásúaknak, mivel jóval kisebb termetű volt, nagyjából egy közepes méretű kutyának felelt meg" – mondta Ward.
Hozzátette: "ennek azért van jelentősége, mert az eredményeink alátámasztják azt a több másik bizonyíték által is sugallt elképzelést, hogy az emberelődök testfelépítése talán nem is a mai afrikai emberszabásúakéhoz hasonlított".
A Journal of Human Evolution című folyóiratban publikált tanulmány szerint a medencecsont nem volt teljesen ép, ezért egy újfajta háromdimenziós modellezőtechnikával egészítették ki teljessé, majd összevetették a modern állatokról készített modellekkel.
Ward szerint a következő lépés a Rudapithecus egyéb megkövesedett csontjainak háromdimenziós elemzése lesz, hogy teljesebb képet kapjanak az ősmajom mozgásáról és további betekintést nyerjenek az afrikai emberszabásúak és az ember őseinek életébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap