Ezer év gyógynövényekkel kapcsolatos tudását mutatja be Magyarország első illatmúzeuma
2021. május 31. 10:31 MTI
Átadták az ország első illatmúzeumát a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében vasárnap, a kiállítás az ezeréves bencés szerzetesi gyógynövénykultúrába enged betekintést.
Korábban
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy akik az elmúlt több mint ezer évben Pannonhalmán éltek és tanítottak, azok minden időben ahhoz járultak hozzá, hogy az ország megmaradjon, hogy Magyarországon a kereszténység ne csupán kulturális értéktartalom legyen, hanem valós, hitbeli meggyőződés is álljon mögötte.
Kiemelte, hogy a főapátság komoly gazdasági erőt is képvisel, kétszáz embernek ad munkát, meghatározó része a térségben az idegenforgalomnak és miközben sok száz éves termékeket vezet be a piacra, naprakész üzleti megoldásokkal tud dolgozni.
„Mindaz, ami itt történik, méltó ahhoz a keresztény örökséghez, amelyet Pannonhalma megjelenít” – fogalmazott Gulyás Gergely. Kiemelte, hogy a kormány 2010 óta több mint 8 milliárd forinttal támogatta a főapátság építkezéseit, újjáépítését, az illatmúzeum kialakítása pedig egymilliárd forintba került.
Azonban „ha belegondolunk abba, hogy a kommunista állam mit vett el 1945 után az egyházaktól, akár csak Pannonhalmától, akkor szerény jóvátételről beszélnünk csupán”– fűzte hozzá.
Elmondta, hogy Pannonhalmának az ezeréves múltja még a kommunista diktatúrát is arra indította, hogy Debrecennel együtt, ha csak felmutatható látszatként is, de megmaradhassanak az egyházi oktatásban.
A Pannonhalmi Főapátság élt ezzel a lehetőséggel, és olyan diákokat nevelt, akiken keresztül sikerült megőrizni és átmenekíteni a rendszerváltást követő időkre az egyházi oktatást – tette hozzá a miniszter.
Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa, az illatmúzeum kiállításának kurátora azt mondta, hogy a múzeum egyediségét az adja, hogy idehaza ilyen tartalmakat még nem mutattak be, hozzánk legközelebb Franciaországban található hasonló kiállítás.
Kiemelte, hogy a nemzetközi turisztikai trendeknek megfelelően élményalapú kiállítást hoztak létre, amely a látogatók elé tárja a főapátság hagyományait. Reményét fejezte ki, hogy unikális szerepet tölt majd be Közép-Európában.
A látogató a tárlaton felfedezheti egyebek mellett azt is, hogy a világ első ismert feljegyzett parfümje magyar volt, amelyet Károly Róbert adott feleségének, Erzsébet királynénak a 14. század első felében – mondta Virág Zsolt.
Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát felidézte, hogy 2010-ben nyitották meg a gyógynövényházat, néhány évvel ezelőtt pedig a gyógynövénylepárlót.
Az illatmúzeum pedig jól illeszkedik a főapátság azon elképzelésébe, hogy a felhalmozott tudományos eredmények felhasználásával élővé tegyék a monostori gyógynövény- és gyógyászati kultúrát, és be is mutassák azokat – fűzte hozzá.
A főapát elmondta, hogy a múzeumban betekintést lehet nyerni a feldolgozási technológiákba és a szerzetesi gyógyászati hagyományokba, interaktív módon.
Hozzátette, hogy a kiállítás során egyebek mellett bele lehet szippantani a monostori gyógyászat öt klasszikus gyógynövényébe, a borsmentába, az orvosi zsályába, a kakukkfűbe, a citromfűbe és a levendulába, de azok botanikai sajátosságait is fel lehet fedezni, emellett meg lehet tekinteni egy szakramentárium másolatát is, amelyben olyan imádásgok és szertartások leírásai szerepnek, amelyekkel korábban a gyógynövényeket áldották meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap