Európa legrégebbi kútja került elő Tiszakürt határában
2018. július 31. 10:58 MTI
Európa eddigi legrégebbi - a Kr.e. 5600-5400-ból, azaz a középső újkőkor elejéről származó - faszerkezetes kútjára bukkantak Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei, akik az M44-es út nyomvonalán egy hét és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak - tájékoztatott az ásatásvezető régész.
Korábban
Mali Péter elmondta: a három hektáros területen zajló feltárás jövő héten ér véget. A két méter kilencven centiméter mély kút alján egy jó állapotban fennmaradt ácsolt faszerkezetre bukkantak, a deszkák valamint azok összeillesztése is megmaradt - közölte.
A kút belsejében tizenhárom láda leletanyagot találtak, amelynek kilencven százaléka kerámia, tört fülű vízhúzáshoz használt edény - számolt be. Kiemelte: az ilyen leletek nagyon ritkák ezen a területen, de a kutat igazán fontossá a kora teszi. A Kr.e. 5600-5400-ból származó kutat időben a Sajószentpéteren feltárt bödönkút, azt pedig egy németországi lelet követi.
A régész kitért arra is, hogy a kút faanyagát a lehetőségeik szerint kiemelték, jelenleg a Damjanich János Múzeum restaurátor műhelyében található, ahol konzerválás és a korát biztossá tevő természettudományos vizsgálatok következnek. Mali Péter beszélt arról is, hogy egy hét- és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak az M44-es út nyomvonalán Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei.
Az eddig kiásott tizennégy, egyenként több mint százhatvan négyzetméter alapterületű házával az Alföld egyik legnagyobb középső újkőkori településére bukkantak a területen - mondta, hozzátéve: az ott élő népesség az úgynevezett alföldi vonaldíszes kerámiával jelzett kultúrához tartozott. A kor lakhelyei általában két-három házból álltak, az Alföldön ritkák voltak a nagyobb falvak - jegyezte meg.
A település eredetileg egy magas parton állt, az erózió húsz-harminc centiméter vastagságban elpusztította az eredeti felszínt. Egyedül a házak között talált műhelyben sikerült egy kemence maradványaira bukkanni - jegyezte meg.
Érdekességként említette, hogy az ott élők nem temetőben, hanem a házak között helyzték el a halottaikat, akik a talajpusztulás miatt ma húsz-harminc centiméterrel a felszín alatt nyugszanak. A régész elmondta, hogy a kilenc feltárt, érintetlen sírban az újkőkori szokásnak köszönhetően ritkán találnak sírmellékleteket. Ezzel szemben az egyik sír lakójának ruházatára utalnak a rajta talált, kőből készült gombok és néhány halott arcát eredetileg okkerrel vörösre festették, ami szintén kőkori szokás - tájékoztatott.
Mali Péter arról is beszámolt, hogy a települést erős védelmi rendszer övezte, amit négyszáz méter hosszan sikerült is feltárni. A falut körülvevő árok belső oldalán ásott cölöpökből álló palánk védte a település lakóit, ami szintén ritkának számít az Alföldön - jegyezte meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap