2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Európa déli részéről származhattak a bibliai filiszteusok

2019. július 4. 11:54 MTI

Dél-Európából érkezhettek Izrael földjére a filiszteusok, a zsidók bibliai ellenségei régészek és genetikusok közös kutatása szerint - jelentette a Háárec című izraeli újság a honlapján.

Az Askelónnál 2016-ban megtalált filiszteus temető tíz késő bronzkori és vaskori csontvázának genetikai elemzéséből kiderült, hogy a filiszteusok az időszámítás előtti 12. században érkezhettek Dél-Európából, és gyorsan beolvadtak a helyi népességbe.

A Bibliában filiszteusoknak (plistim) nevezett csoport a mai Gázai övezettől északra, a tengerparton és a Júdeai-hegyekig tartó dombos vidéken élt. Egykori településeik emlékét nem csak a Biblia történetei őrzik, például a Sámsont eláruló Delila vagy Góliát, akit Dávid parittyájával legyőzött, hanem számos régészeti lelőhely is.

A tudósok a településeiken talált, a helyi kultúrától eltérő cserépedényeik alapján mindeddig két elméletet alkottak eredetükről: az egyik szerint a "tengeri népekhez" tartoztak, s az Égei-tenger felől érkeztek, a másik elmélet szerint viszont helyiek voltak, akik átvették a tengeri kereskedelem révén megismert idegen kultúrát.

A Science Advances című tudományos lapban most megjelent genetikai kutatás a jénai Max Planck Intézet és az askelóni Leon Levy feltáró misszió szakembereinek közös munkájával, úgy tűnik, megoldotta ezt a kérdést.

Több mint száz, több helyről és időszakból származó csontmintát küldtek Izraelből a német kutatóintézetbe - köztük egy filiszteus ház alá eltemetett gyerekcsontvázból származó mintát is -, melyekből a hátrányos, párás időjárási körülmények ellenére sikerült elkülöníteni tíz DNS-t.

A bronzkor végi és a vaskor eleji csontokban dél-európai genetikai jellegzetességekre bukkantak, de kétszáz év, kevesebb mint tíz generáció elteltével ezek a jellegzetességek eltűntek. A tudósok ebből arra következtettek, hogy az időszámítás előtti 12. században európai eredetűek laktak a térségben, akik gyorsan beleolvadtak a helyi lakosságba.

A Bar Ilan Egyetemen oktató Aharon Meir professzor szerint az izraeli kutatók a régészeti feltárások alapján jelenleg úgy tartják, hogy a filiszteusok távolról, de nem egységesen, hanem kisebb csoportokban érkezhettek, és Izrael földjén váltak egy közösséggé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A ház alá temetett gyermekcsontváz (kép forrása: LiveScience)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár