Észrevétlenül lopódzva szedték áldozataikat a hírhedt asszaszinok
2022. november 14. 18:01 Múlt-kor
Korábban
Végjáték
A nizáriták államának a végét elsősorban az hozta el, hogy a politikai viszonyok radikálisan megváltoztak. Möngke mongol nagykán (1251 – 1259) elhatározta, hogy befejezi Ázsia nyugati felének a meghódítását, és 1253-ban ebből a célból küldte el Hülegüt, a fivérét.
Szandzsár ibn Malik Sah (k, zöldben), Kelet-Perzsia uralkodója azután kötött békét az asszaszinokkal, hogy ágya mellett egy tőrt talált a földbe szúrva.
A mongoloknak éppen útba estek az asszaszinok várai, és a nizáriták dolgát az is nehezítette, hogy az új nizárita iszmáili imám, Rukn al-Din mindössze egy éve uralkodott, és még fiatal volt.
A mongol veszélyt felismerve elfogadta Hülegü minden követelését, ám a mongol vezérben, muszlim tanácsadói miatt, nem alakult ki túl megnyerő kép az asszaszinokról. Ezért megostromolta és elfoglalta Alamutot. Az imám életét először meghagyta, majd levelet íratott vele az asszaszin parancsnokoknak, hogy adják fel az általuk birtokolt erődöket. Miután ezt megtette, és a perzsiai várak meghódoltak, megölette Rukn al-Dint, és ahol csak lehetett, lemészárolták a nizáritákat.
Alamut mongol ostroma
Az önállóbb szíriai asszaszinok azonban megtagadták az engedelmességet, és még néhány évtizedig kihúzták a történelem viharaiban. A mongolokat az Egyiptomban hatalomra kerülő mamelukok állították meg 1260-ban. Hamarosan kiterjesztették a befolyásukat Szíriára is, az utolsó asszaszin erőd 1273-ban hódolt be a mamelukoknak.
Alamut ostroma
A mongolokkal ellentétben azonban a mamelukok (majd később a területet meghódító oszmánok is), toleránsan viszonyultak a nizáritákhoz, és nem akadályozták a vallásuk gyakorlását, lehetővé téve azt, hogy a nizárita iszmáilizmus mind a mai napig tovább éljen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén
- Zenével reformálta meg Kronberger Lili a műkorcsolyázást
- Párhuzamosan játszott filmekben és a medencében is Bud Spencer
- Csak a kommunista sportvezetés tudta megállítani Papp Lacit, a „ring lovagját”
- Nagyon hamar a biciklisek népszerű célpontjává vált a Városliget
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap