Éppen azért tanult művésznek Leonardo da Vinci, mert törvénytelen gyermek volt
2021. augusztus 18. 15:26 Múlt-kor
Korábban
A hírnév előnyei
Firenzében a szervita rendi szerzetesek vendége volt, akik a Santissima Annunziata kolostorban felállítottak neki egy műhelyt. Itt alkotta meg a Szent Anna harmadmagával néven ismert alkotást, amelynek messziről is csodájára jártak.
1502-ben az ekkor már erőszakosságáról és becsvágyáról hírhedt Cesare Borgia szolgálatába állt Cesenában.
A világéletében pacifista és a háborútól ódzkodó Leonardo itt újabb változáson ment keresztül: rajztehetségét látva Borgia legfőbb hadmérnökévé, valamint térképészévé tette meg.
Itt készítette legtöbb ismert, pusztító hadi gépezetekről készült terveit, amelyek közül azonban jelenlegi tudásunk szerint egyik sem készült el. Emellett egy sor igen jó minőségű térképpel is szolgált Borgia számára erődítményeiről és uradalmairól, amelyek segítségével a herceg jobban tudott tervezni.
1503-ban visszaköltözött Firenzébe, később Milánóba. Édesapja 1504-es halálát követően 1507-ben tért vissza újból Firenzébe, ahol sorozatos vitái voltak féltestvéreivel az örökséget illetően.
Innen ismét Milánóba költözött, ahol legtöbb ismerőse és tanítványa volt. 1513-tól 1516-ig Rómában, a Vatikánban élt, majd I. Ferenc francia király hívta udvarába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap