Emberek százainak életét mentette meg a 22 éves tettrekész légiutas-kísérő
2024. szeptember 5. 19:05 Múlt-kor
Korábban
Bátorság a halálos veszélyben
Amikor az ígért pilóta nem érkezett meg, a terroristák elkezdték kiválogatni az utasok közül a nyugati országok állampolgárait. Elsőként a 29 éves amerikai állampolgár Rajesh Kumart rángatták ki a helyéről, majd a repülőgép egyik ajtajához taszigálták. Itt – a hatóságok szeme láttára – fejbe lőtték, és hagyták, hogy teste az aszfaltra hulljon.
A patthelyzet további négy órán át változatlan maradt. Ekkor a terroristák arra utasították a személyzetet, hogy gyűjtsék össze az utasok útleveleit. Nirdzsa Bhanot rendkívüli bátorságot tanúsítva elkezdte elrejteni a kezébe kerülő amerikai útleveleket, és társait is erre biztatta. A légiutas-kísérők szemetesekbe, illetve vécékbe dobták a dokumentumokat, majd azt állították, nincsenek további amerikaiak az utasok közt.
Nirdzsa Bhanot a rendkívül feszült helyzetben is igyekezett nyugtatni az utasokat. Szendvicseket és üdítőt szolgált fel, és biztosította őket, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.
Végül, miután a rettegéssel teli patthelyzet már 17 órája tartott, a repülőgépen elment az áram: az addig működő tartalék áramforrások is kimerültek. Eddigre már beesteledett, a terroristák pedig sejthették, hogy már sosem sikerül felszállniuk. Egyikőjük az egyik társa által viselt bombamellényt vette célba fegyverével, hogy felrobbantsa azt, a sötétben azonban a lövés célt tévesztett, és csupán egy kisebb robbanást eredményezett.
A többi fegyveres ennek hatására – a sötétben szinte találomra – elkezdett az utasok irányába tüzelni, némelyikőjük kézigránátot is hajított az üléssorok közé. Nirdzsa Bhanot az egyik vészkijárathoz sietett a fegyverek torkolattüze által be-bevilágított kabinban. A kijáratot a földi személyzet egyik tagja – aki a repülőn ragadt – kinyitotta, aktiválva a beépített csúszdát is, amelyre Bhanot és a többi utaskísérő minél több embert igyekezett ráterelni. A legtöbb szemtanú szerint éppen három gyermeket védelmezett testével, amikor eltalálták.
Egy másik szemtanú szerint nem csupán eltalálták a lövöldözés közepette, de szándékosan kivégezték: az események e változata szerint az egyik terrorista a hajánál fogva rántotta el Bhanotot az utasoktól, és közvetlen közelről fejbe lőtte.
A lövöldözés közepette a szárnyaknál található vészkijáratot is kinyitotta egy utas, így itt is elkezdtek menekülni az emberek. A 360 utas nagy része így el tudta hagyni a mészárszékké váló Boeing 747-est.
A lövések és robbanások hangjára a pakisztáni hadsereg különleges egysége, az SSG már jó ideje készenlétben álló kommandósai megrohamozták a 73-as járatot, és elfogták a terroristákat, akik a fékevesztett lövöldözésben kifogytak a lőszerből, és nem tudtak ellenállni. A terrorakcióban összesen 21 ember vesztette életét, és mintegy 120-an sebesültek meg.
A négy elfogott gépeltérítőn túl a pakisztáni hatóságok egy hét múlva egy ötödik, szintén palesztin társukat is elfogták. Az öt férfi egyikét, a jordániai állampolgárságú Zaid Hasszán Abd al-Latif asz-Szafarinit kiadták az Egyesült Államoknak, ahol jelenleg is 160 éves börtönbüntetését tölti.
A másik négy férfit Pakisztánban előbb halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték, 2008-ban azonban egy egyezmény keretében kiadták őket a Palesztin Nemzeti Hatóságnak, amely aztán szabadon engedte őket. Tartózkodási helyük jelenleg ismeretlen, 2009-ben az amerikai FBI ötmillió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel az elfogásukhoz vezető információkért.
Nirdzsa Bhanot emléke
Nirdzsa Bhanot két nappal később töltötte volna be 23. életévét. Mind India, mind Pakisztán posztumusz kitüntette őt a békeidőben adható legmagasabb fokú állami kitüntetéssel, 2004-ben Indiában postai bélyeget adtak ki az ő arcképével. 2016-ban a Neerja című indiai thrillerben dolgozták fel hőstetteit, ebben Sonam Kapoor színésznő alakította. A beszámolók szerint az egyik, általa megmentett gyermek, aki akkor hét éves volt, mára – megmentője tiszteletére – pilóta lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.