Eltörölhetetlen örökséget hagyott az emberiségre hosszú történelme folyamán a mesés Babilon
2021. február 14. 17:12 Múlt-kor
Korábban
Sokszínű hagyaték
Hérodotosz, a „történelem atyja” a Kr. e. 5. században arról számolt be, hogy Babilonban a betegek a piactéren tömörülnek, ahol – orvosok híján – csak a járókelők tanácsait fogadhatják meg betegségükkel kapcsolatban.
Azonban Babilóniában valójában fejlett orvostudomány alakult ki, amelyből a környező területeken élő népek is tanulhattak. Létezett „tudományos” módszerekkel dolgozó (aszú), valamint varázsló orvos is (asipu), de az alkalmazott orvostudomány már a Kr. e. 3. évezredben elkülönült a mágiától. Kórházak nem voltak, de mindenki tudta, hogy melyik házban vannak betegek: a bejáratot ugyanis aszfaltos gipsszel kenték be, és isteneket és démonokat ábrázoló szobrocskákat akasztottak ki rá.
Bár a matematika és a csillagászat a görög-római civilizációban élte virágkorát, gyökerei Babilóniába vezethetők vissza. A körívek és szögek számítására, valamint az idő beosztására még ma is ezt az ókori Mezopotámiában kifejlesztett rendszert használjuk. Érdekesség, hogy egy Kr. e. 18. századi babilóniai tankönyv egyik feladatának megoldása során már alkalmazták azt az elvet, amely a későbbiek folyamán Pitagorasz-tételként vált ismertté.
Bár a babilóniaiak már régóta figyelték a bolygók és a Nap mozgását, a tudományos igényű csillagászat, vagyis, hogy ne csupán feljegyezzék, hanem előre is jelezzék az égi jelenségeket, csak a Kr. e. 5-4. század környékétől vette át a vezető szerepet. A zodiákusok rendszerét a babilóniaiak dolgozták ki, és a legrégebbi horoszkópot is itt állították össze Kr. e. 410-ben.
Végezetül említést kell tennünk a rendkívül gazdag mezopotámiai irodalmi hagyatékról. A babilóniaiak nagy gondot fordítottak a sumer nyelv és irodalom ápolására, illetve tanulmányozására, és részben nekik köszönhetjük, hogy a Gilgames-eposz, a világ egyik legrégebbi irodalmi szövege – asszír közvetítéssel – fennmaradt. A sumer királyról szóló költemény központi témája a halhatatlanság keresése. Gilgames elbukott, de története, valamint azt az utókor számára megmentő Babilon öröksége azonban már mindörökre az emberiség kultúrkincsének része marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap