Harci előnyt jelenthetett a vikingeknek a dicsőséges túlvilágba vetett hit

2021. március 9. 15:55 Múlt-kor

Korábban

Csak a kiválasztottak juthatnak be

Nem minden harcos juthatott be a Valhallába, a fennmaradt viking korból származó költemények azonban megemlékeznek több olyan hősről is, akikről úgy gondolták, részesültek e megtiszteltetésben. A 954 körül keletkezett Eiríksmál – amely a 10. századi norvég uralkodóról, I. (Véresbárdú) Erikről szól –, például nem csupán a király merész európai portyáiról és számtalan egyéb háborújáról számol be, de arról is, hogyan készült Odin fogadni őt Valhallában:

„Miféle álom ez, hogy úgy gondoltam, napkelte előtt készítem elő Valhallát egy elesett seregnek? Ébresztettem az einherjart, hogy keljenek fel, szórják fel a padokat és mossák ki az ivókupákat. Arra kértem a valkűröket, hozzanak bort, mintha egy vezér érkezne.”

A Norvégia felett 934-től 961-ig uralkodó I. (Jóságos) Haakon királyról szóló, 990-ben írt Hákonarmál című vers szerint a király halálakor a többi isten kéri Odint, hogy köszöntse Haakont a Valhallában: „Hermod és Bragi így szóltak Odinhoz: »Menj, és fogadd az uralkodót, mert király érkezik ide a csarnokba, aki bajnoknak ítéltetett!«”

Habár a versek leírják a királyok e világi nagy csatáit, a korabeli hit szerint a legnagyobb összecsapások a túlvilágon vártak rájuk.

A „jó halál” egy viking számára

A Valhallába jutott harcosok közül az egyik legismertebb talán Ragnar Lodbrok, egy 9. századi dán hős, akinek számtalan hőstettéről és cselszövéséről emlékeznek meg a sagák. Nem lehetünk biztosak abban a kérdésben, hogy Ragnar esetében valóban egyetlen létező személyről, több személy híres cselekedeteinek és vonásainak egyvelegéről, esetleg egy teljességgel kitalált alakról van szó. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy hőskultusza rendkívül jelentős volt, és az egyik legfőbb példaképe volt a viking harcosoknak a halált megvető bátorság és bombasztikus hozzáállás tekintetében.

A Krákumál című vers Ragnar halál előtti monológja, amelyben összegzi nagy tetteit. Kiderül, hogy Ragnar azzal a szándékkal indult Angliába, hogy mindössze két hajóval meghódítsa azt, azonban néhány győztes csata után elfogta őt Ælle, Northumbria királya, aki egy kígyókkal teli verembe vetette, hogy lassú és fájdalmas halála legyen.

E percekben, amikor nyilvánvalóan nincs már számára kiút, Ragnar megénekli életét verses formában, és kifejezi bizonyosságát abban, hogy a Valhallába jut. Az utolsó versszak azzal ér véget, „nevetve halok meg.”

Mint Crawford professzor megjegyzi, az ilyen részletek mutatják, a mitológia milyen félelemtől mentes világnézetet tartott ideálisnak a harcosokban. „Nem az élet és a halál közül kell választani” – mondja Crawford, „hanem aközött, hogy rosszul, vagy jól halsz-e meg a napon, amikor úgyis meghalsz.”

előző oldal 2 / 2