Elhúzódó, véres konfliktussá vált az első csecsen háború

A terjeszkedő orosz birodalom Nagy Péter óta kacérkodott a kaukázusi terület bekebelezésével, de ez csak hosszas háború után, a 19. század közepére sikerült. Csecsenföld 1920-ban a Hegyvidéki Autonóm Szovjet Köztársaság, 1922-ben Szovjet-Oroszország autonóm területe lett, 1934-ben egyesítették Ingusfölddel, státusza 1936-ban autonóm köztársaságra változott. A második világháború alatt, 1944-ben Sztálin megszüntette a vidék autonómiáját, az itt élőket pedig Szibériába és Közép-Ázsiába deportáltatta azzal a váddal, hogy kollaboráltak a német megszállókkal. A kitelepítetteket 1957-ben rehabilitálták és újra létrehozták az Oroszországon belüli Csecsen-Ingus Autonóm Köztársaságot.

A Szovjetunió végnapjaiban, 1990. november 27-én a csecsen parlament kinyilvánította a szuverenitást. 1991. szeptember 6-án a 47 éves Dzsohar Dudajev szovjet tábornok által vezetett fegyveresek körbezárták a parlamentet és lemondásra kényszerítették a kormányt, amely támogatta az augusztusi sikertelen moszkvai puccsot. Az októberi elnökválasztáson győztes Dudajev november 2-án kikiáltotta a függetlenséget. A grozniji parlament helyreállította a csecsen és az ingus területek közötti határt, majd 1992. március 12-én elfogadta az Icskéria Csecsen Köztársaság függetlenségét rögzítő alkotmányt.

Borisz Jelcin orosz elnök már 1991 novemberében rendkívüli állapotot rendelt el a területen, de nem akarta fokozni a feszültséget és a politikai megoldás érdekében 1992 nyarára kivonta az orosz csapatokat. Csecsenföldön azonban egyre jobban kiéleződött az 1993 áprilisában elnöki rendszert bevezető államfő és ellenzékének konfliktusa, amely végül polgárháborúvá fajult. A kiélezett helyzetben 1994 nyarán az Umar Avturhanov vezette Csecsenföldi Ideiglenes Tanács Borisz Jelcin orosz elnöktől kért segítséget „az alkotmányos rend visszaállításához”.

Jelcin 1994. november 29-én ultimátumban követelte a csecsenföldi harcok beszüntetését, majd parancsot adott a katonai akcióra. December 11-én a reggeli órákban több tízezer orosz katona kezdte meg bevonulását a szakadár kaukázusi köztársaságba Ingusföld, Észak-Oszétia és Dagesztán felől. A Dudajevhez hű egységek (a 30 ezres köztársasági gárda és a mintegy 47 ezer önkéntes) szívós ellenállást tanúsítottak, az oroszok csak márciusra tudták a fővárost, Groznijt teljesen az ellenőrzésük alá vonni. Innen a Kaukázus vonaláig nyomultak tovább, ám a csecsenek a hegyek között gerilla harcmodorra váltottak és terrorista akciókba kezdtek. A közvéleményt különösen az 1995 júniusában orosz területen, a bugyonnovszki kórházban történt véres túszdráma sokkolta, amely száznál is több halálos áldozatot követelt. Ez az akció is közrejátszott abban, hogy 1995. június 22-én ideiglenes megállapodás született az ellenségeskedés beszüntetéséről.

Csecsenföldön az orosz beavatkozás után a hatalom az 1994 decemberében Moszkvában megalakult „csecsen nemzeti újjászületés kormánya” kezébe került. A miniszterelnök Szalambek Hadzsijevet októberben Doku Zavgajev korábbi parlamenti elnök váltotta, akit december 14-én egy Dudajev hívei által bojkottált voksoláson államfővé választottak.

Dudajevék folytatták a harcot, újabb és újabb terrorakciókat és merényleteket követtek el, a fordulat csak 1996. április 21-én következett be, amikor Dudajev életét vesztette egy orosz légitámadásban. Ezután az ellenállók tárgyalásokba bocsátkoztak, s vezérkari főnökük, Aszlan Maszhadov 1996. augusztus 22-én Novije Atagi településen megállapodást írt alá a válság békés rendezéséről Alekszandr Lebegy tábornokkal, az orosz elnök csecsenföldi megbízottjával. Augusztus 30-án a dagesztáni Haszav-jürtben politikai keretegyezmény is született az Oroszországi Föderáció és a Csecsen Köztársaság közötti kapcsolatokról, és az orosz csapatok kivonásáról. Csecsenföld de facto újból független lett, Maszhadov alakíthatott kormányt.

Az első csecsen háború tízezrek halálához, sebesüléséhez, eltűnéséhez vezetett. Az etnikai tisztogatások miatt százezreknek kellett elmenekülniük, csaknem a teljes nem csecsen lakosság, de sok csecsen is otthonának elhagyására kényszerült. Az 1996-os egyezmények csupán átmeneti megnyugvást hoztak, mert Csecsenföld végleges státuszát a Jelcin és az időközben államfővé választott Maszhadov által 1997. május 12-én aláírt békemegállapodás sem rendezte. Folytatódtak a csecsen szélsőségesek terrorakciói, egyre erőteljesebbé vált a terület iszlamizálódása. 1997 decemberében Maszhadov kikiáltotta a Csecsen Iszlám Köztársaságot, majd 1999 márciusában bevezette az iszlám törvénykezést, a saríát. A fejlemények fokozatosan vezettek el az újabb orosz intervencióhoz, az 1999. szeptember 30-án kezdődött második csecsen háborúhoz.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

kommunizmus

• Koholt vádak alapján hurcoltak kényszermunkára több százezer embert 
• A politikai rendőrség még a szabadságharc után is veszélyesnek tartotta Mindszenty Józsefet
• Karrierje során számos álnevet viselt a rettegett Péter Gábor
• Arisztokratikus környezetben, Capri szigetén álmodozott a hatalomátvételről Lenin
• Börtönnel „jutalmazta” a róla szóló viccek terjesztőit Enver Hodzsa
• Csak a kommunista sportvezetés tudta megállítani Papp Lacit, a „ring lovagját”
• Négy amerikai elnökkel is találkozott az emigrációba kényszerült Varga Béla 
• Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet
• Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének