Elhunyt a II. világháborús fogolytáborból német repülővel megszökő amerikai pilóta
2016. október 26. 10:50 MTI
Elhunyt 94 éves korában Robert A. Hoover, a második világháború legendás amerikai pilótája, aki annak idején egy német gépet elkötve szökött meg egy fogolytáborból. Hoover, aki a kaliforniai Palos Verdes Estates-ben lakott, kedden hajnalban halt meg.
Korábban
Bill Fanning, a család közeli barátja, szintén egykori pilóta a legkitűnőbbek közé sorolta Hoovert, aki tesztpilótaként is dolgozott az ötvenes-hatvanas években. "Minden pilóta példaképe volt. Bob próbálta ki az összes gépet" - idézte fel Fanning. "A repülés egy úttörőjét veszítettük el. Varázslatos dolgokat tudott művelni egy repülővel. Ő volt a legjobb" - méltatta Twitter üzenetében Buzz Aldrin, az Apollo 11 űrhajósa.
Hoover a II. világháborúban több mint ötven bevetésen vett részt, mielőtt gépét lelőtték. Megmenekült, de fogolytáborba került, ahonnan hónapokkal később egy német repülőgép elkötésével szökött meg, és biztonságban landolt Hollandiában. A pilóta több mint 300 repülőgép-típust vezetett pályafutása során, tesztelte többek között az amerikai P-80-as és F-84-es vadászgépeket, és a Bell X-1-es programban is részt vett, az egyik kísérőgépet vezette, amikor Chuck Yeager 1947-ben elsőként átlépte a hangsebességet. Később akrobatikus repüléseket végrehajtva vált népszerűvé a közönség körében.
A 90-es évek elején eltiltották a repüléstől egy orvosi vizsgálat után, de nem hagyta annyiban, bíróságon támadta meg a döntést, és 1995-ben kapott is egy korlátozott orvosi engedélyt. Nyomban fel is szállt és a floridai Daytona Beach fölött végrehajtotta egyik védjegyévé vált műrepülését. "Jó érzés volt megint repülni a honfitársaim előtt. Örülök, hogy túljutottam a nehezén, győzött az igazság és a méltányosság" - mondta akkor. Hoover számos kitüntetést kapott, és bekerült a repülés történetének száz hőse közé, akiknek 2003-ban állítottak emléket a repülés centenáriumi ünnepségén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.