Elfeledett kosfejű szfinxet találtak Egyiptomban
2019. február 28. 18:49 Múlt-kor
Egy több mint 3000 éves, homokkőből faragott befejezetlen szfinxszobrot találtak az egyiptomi Asszuán közelében lévő Dzsebel el-Szilszilánál. A 3,5 méteres szobrot egy mély gödörből ásták elő, ahol több méternyi, római kori kőfejtésből származó törmelék borította.
Korábban
A helyszín minden bizonnyal egy ókori szobrászműhely: a régészcsapat több száz, hieroglif írásjelekkel bíró kőtöredéket is talált, valamint a kobrafaragványt, amely egykor a szfinxet koronázta. A szobor különös helyen van, erre azonban többféle magyarázat is szolgálhat, például egy visszamondott rendelés eredményeképpen maradhatott itt – mondta Maria Nilsson, a svédországi Lund Egyetem régésze, a Dzsebel el-Szilszila-i ásatás igazgatója.
Az előkerült nyomok Nilsson szerint arra utalnak, hogy a szfinxet III. Amenhotep fáraó (Tutanhamon nagyapja) uralkodásának vége felé kezdték el kifaragni. Lehetséges, hogy az uralkodó halálával félbemaradtak az általa korábban megrendelt szobrok.
Ősi faragványok
A Dzsebel el-Szilszila-i ásatás helyszíne a Nílus partján terül el. Egykor kőfejtő működött itt, az újabb ásatások szerint azonban az itt dolgozók és családjaik otthonául is szolgált. Nilsson és helyettese, John Ward a helyszínen egy nekropoliszra is bukkant, amely férfiak, nők és gyermekek maradványait is tartalmazza. Emellett jómódú hivatalnokokat ábrázoló szobrok is előkerültek, továbbá találtak egy víz által elárasztott, kifosztatlan sírkamrát is.
Az újonnan kiásott szobor egy úgynevezett krioszfinx, azaz kosfejű és oroszlántestű mitikus állatábrázolás (a szélesebb körben ismert, emberfejű szfinxek tudományos neve androszfinx). A szobor fejének törött teteje az ókor óta kilátszott már a ráborított törmelék alól, mondta el Ward. Az ásatáson dolgozók tavaly kezdték meg a több tonna kőtörmelék eltávolítását, hogy a szobrot egészen a talapzatáig láthatóvá tegyék.
Itt találta meg a régészcsapat az úgynevezett ureuszt, azaz az eredetileg a szfinx fején található kobrafaragványt, amely az uralkodók jelképe volt az ókori Egyiptomban. Emellett találtak egy kisméretű „bébiszfinxet” is, amelyet talán egy tanonc faraghatott gyakorlásképpen. A szobrok körül Ward elmondása szerint apró vasreszelékek hevertek a faragáshoz használt vésőkről, valamint rendkívül finom homokkőtöredékek, amelyek a szobrok körülbelül 3370 évvel ezelőtti készítése során keletkeztek.
Elfeledett szfinx
A szfinx közelében a régészek egy összeomlott naosz, azaz szentély több száz darabját találták meg, az épületet eredetileg III. Amenhotep tiszteletére állították. III. Amenhotep IV. Thotmesz fia volt, és körülbelül Kr. e. 1390-től 1350-ig uralkodott, az Újbirodalom korában. Az építmény maradványai között van egy nagyméretű kődarab, amelyen a kőfejtő megnyitásának idejére datálható, vörös okkerrel írt szöveg található. Ward elmondta, az epigráfusok jelenleg dolgoznak a szöveg értelmezésén és fordításán.
A masszív szfinxet egy körülbelül 10 tonna tömegű homokkő tömbből kellett kifaragnia az itt dolgozó mestereknek. Ward szerint leginkább a Luxortól nem messze található Karnakban lévő Honszu-templom szfinxeire hasonlít, azonban befejezetlen. Nilsson elmondta, nem teljesen világos, miért maradt félbe az elkészítése, és miért hagyták itt. Van ugyan egy vékony repedés az elején, ez a károsodás azonban nem valószínű, hogy indokolná egy ekkora szobor feladását. A legvalószínűbb magyarázat a régész szerint ezért III. Amenhotep halála lehet. „Az egyik megközelítés, amelyben gondolkodunk, az, hogy nem-e az uralkodóváltás miatt hagyták el” – mondta.
A felfedezést dokumentálta a National Geographic televízió stábja is, és az „Egyiptom elveszett kincsei” című sorozat ötödik részében kerül bemutatásra. A szfinx körül található ókori kőfejtő teljes feltárásáig még rengeteg munka van hátra, a törmelék Ward elmondása szerint a szobor korának talajszintjétől három és fél méter vastagon áll. „Óriási feladat vár ránk, hogy eltakarítsuk ezt a sok tonna kőfejtési törmeléket, hogy felfedjük az újbirodalmi réteg egészét” – mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.