Elárverezik Fangio történelmi Ferrariját
2015. október 20. 14:20 MTI
A legendás Forma-1-es versenyző, Juan Manuel Fangio számára tervezett 1956-os Ferrarira lehet licitálni decemberben New Yorkban. Az RM Sotheby's árverési ház szerint a csaknem 60 éves kocsi akár 28 millió dollárért (mintegy 7,7 milliárd forintért) is elkelhet a Driven by Disruption címmel meghirdetett aukción december 10-én.
Korábban
A történelmi Ferrari 290 MM versenyautó 1964-ig rótta a köröket a versenypályán anélkül, hogy összetört volna, az alváza és a karosszériája is eredeti, motorszáma is hiteles. Az aukciós versenyautó-rekordot egy tavaly a Bonhamsnál eladott Ferrari 250 GTO Berlinetta állította fel, amelyért 38,2 millió dollárt fizetett egy vásárló.
Az argentin Fangiót minden idők egyik legremekebb Forma 1-es versenyzőjének tartják. Az árverésre kerülő piros színű, kék orrú kocsit kifejezetten az ötszörös F1 világbajnok számára készítették. Ebből a 290 MM-es típusból egyébként mindössze négy példányt építettek. A gépet Temple Buell autórajongó vásárolta meg 1957-ben, aki további versenyekre küldte Jo Bonnierrel és Masten Gregoryval a kormánykerék mögött. Ezt követően Pierre Bardinon gyűjtő kollekciójába került, és 34 évig Franciaországban parkolt, míg a jelenlegi tulajdonos, egy magát megnevezni nem kívánó európai gyűjtő meg nem vásárolta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap