Éhség Rómában - így oldotta meg a birodalom egymillió éhes száj betömését
2015. november 2. 12:45
Korábban
Katasztrófa a kikötőben
Bár a közel 900 ezer négyzetméteres kikötőmedence még manapság is tekintélyes méretűnek számítana, nagysága bizonyos szempontból hátrányt is jelentett. A hajók ugyanis rossz időjárási viszonyok között – a megerősített gátak ellenére – nagy veszélynek voltak kitéve. Már két évvel a kikötő hivatalos megnyitása előtt, i. sz. 62-ben 200 hajó veszett oda egy viharban. Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy a „nagy építő” Traianus császár i. sz. 100 körül egy teljesen új, a régi mögött felépítendő kikötő létrehozása mellett döntött. Bár csak feleakkora volt, mint Claudiusé, sokkal nagyobb védelmet nyújtott a hajóknak.
Az új kikötő rakpartjai mentén gomba módra nőttek ki a földből a viskók, de a rómaiak buzgón építkeztek magában Ostia városában is, melynek lakossága a 3. században 50 ezerről 75 ezer főre nőtt. Az öreg építményeket lebontották, helyükre újakat emeltek, amelyek között színházak, fürdők és 20 férőhelyes, nyilvános illemhelyek is helyet kaptak. A városok, amelyekkel Ostia kereskedett, telephelyeket hoztak létre a városban, az átutazó vendégek és tengerészek számára pedig hotelek és kocsmák nyíltak, amelyek törzsvendégeik miatt veszélyes helyeknek számítottak. „Látod, ’mint hever kiöntött itallal, mellette bérgyilkos, körülötte tengerészek, szökött rabszolgák, tolvajok, bakók és koporsókészítők” – írja Juvenalis, a római szatíraköltő egy dezertált, lezüllött katonatisztről, akire egy hírhedt ostiai kocsmában találtak rá.
Ostiában a búza és egyéb áruk tárolására hatalmas raktárakat is építettek. Az egyik raktárépület még ma is áll. Az építkezési láz tetőpontját Hadrianus uralkodása alatt, i. sz. 117 és 138 között érte el, amikor összesen 137 ezer négyzetméter nagyságú felület épült. Az összehasonlítás kedvéért: ezen a területen ma 900 családi ház férne el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap