Egyszerű földműves fiának született, I. Erzsébet kedvenc admirálisává vált Francis Drake
2021. május 7. 08:34 Múlt-kor
Korábban
Három év alatt a Föld körül
Vélhetően Erzsébet királynő hallgatólagos jóváhagyásával indult el a következő útjára, amelybe ő maga 1000 fontot fektetett be, de üzleti partnerként számos angol előkelő is csatlakozott. 1577 novemberében indult, de csak Cornwallig jutott, mert egy vihar szétszórta a hajóit, így decemberben ismételten kifutott Plymouthból. 164 ember kísérte el öt hajón, közülük is a leghíresebb az akkor még Pelican névre hallgató Golden Hind volt.
A Zöld-foki szigetek közelében elfogott egy portugál hajót, amelynek a kapitánya jól ismerte a dél-amerikai vizeket. Az expedíció legnagyobb kérdőjele a társparancsnokként is emlegetett Thomas Doughty ezután végrehajtott kivégzése volt. Drake törvénytelen tárgyaláson, árulással vádolta meg, és lefejeztette, mivel fogolyként nem akarta magával vinni, elengedni pedig nem szerette volna, nehogy értesítse a spanyolokat.
Az eset motivációi máig tisztázatlanok, egyesek szerint a zsákmányolt portugál hajó kapitányává kinevezett Doughty lopással vádolta meg Drake testvérét, míg mások úgy vélik, hogy a férfi Drake feleségének a szeretője volt.
A folytatás eleinte nem tartogatott sikereket, mert a Magellán-szoros közelében egy vihar szétszórta a flottáját, és csak a Golden Hind jutott át. Ezt követően azonban Drake megtámadta a Dél-Amerika keleti partjait birtokló spanyolokat, akiket teljesen készületlenül ért az angol hajó megjelenése a Csendes-óceánon.
Drake kirabolta a chilei Valparaiso kikötőjét, majd a perui Lima kikötőjének számító Callao következett. Nagy fogásnak számított a Nuestra Señora de la Concepción nevű hajónak és 26 tonna ezüstjének becserkészése is, amellyel Drake később előszeretettel büszkélkedett.
Ezt követően északra hajózott, ahol 1579 nyarán Nova Albion néven az angol korona részévé nyilvánította Észak-Amerika spanyolok által el nem foglalt nyugati partjait. Végül a mai Indonézia szigetvilágát érintve, Afrika megkerülésével jutott haza.
A vállalkozás igen jövedelmezőnek bizonyult, a Golden Hindről hat napig rakodták ki a kincseket, és a befektetők minden egyes fontjuk után 47 font hasznot zsebelhettek be. A végösszeg 160 ezer font volt, amely elegendő lett volna arra, hogy kifizesse az Angol Királyság teljes külső adósságát. A királynő, a várható spanyol ellenkezés miatt, titkosította az utazás dokumentumait, Drake-t viszont lovaggá ütötte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap