Egy zágrábi tér neve kapcsán lángolt fel újra a vita Tito marsall megítéléséről
2017. szeptember 1. 17:11 MTI
A zágrábi városi tanács péntek hajnalig tartó maratoni vita után döntést hozott a Tito marsall tér átnevezéséről, amely ezentúl Horvát Köztársaság tér lesz. Azok, akik az átnevezésre szavaztak, azzal érveltek, hogy Tito antifasiszta volt ugyan, de egyúttal diktátor is.
Korábban
A tanács 29 tagja szavazott az új név mellett, 20-an ellene voltak, egy tartózkodott. Azok, akik a Tito marsall tér eltörlésére szavaztak, azzal érveltek, hogy Tito antifasiszta volt ugyan, de egyúttal diktátor is. A kisebbség szerint azonban a néhai jugoszláv elnök az antifasiszta mozgalom vezetője volt Horvátországban, és a maga korában „nagy tekintélyű államférfinak” számított.
A Tito marsall tér átnevezéséről szóló vita évek óta húzódik, és azután került újra középpontba, hogy a májusi helyhatósági választásokon képviselők egy csoportja - támogatásáért cserébe - feltételként szabta az átnevezést Milan Bandic polgármesternek, akinek csak így lehetett többsége a városi tanácsban. A polgármester korábban népszavazást akart kiírni a névváltoztatásról.
Néhány napja antifasiszták is tüntettek a tér átnevezése ellen Zágrábban. Úgy vélték, a Tito által képviselt antifasizmusnak most is fontos helye van a világban. Mindazonáltal a tüntetés nem keltett jó benyomást, mert a 150 fős tömeg vörös csillagos jugoszláv, valamint sarlóval és kalapáccsal díszített kommunista zászlókkal vonult fel. Davor Bernardic, a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezetője, aki maga is jelen volt, később kénytelen volt elhatárolódni a kommunista diktatúrákban használt önkényuralmi jelképek használatától.
Tito személyét illetően még ma is megoszlanak a vélemények Horvátországban. Két éve óriási botrányt okozott, hogy Kolinda Grabar-Kitarovic államfő hivatalba lépése utáni első intézkedése az volt, hogy azonnal eltávolíttatta Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök mellszobrát az elnöki hivatalból. Az elnök arra hivatkozott, hogy „Tito diktátor volt”. A mellszobron kívül elvitték az elnöki palotából a néhai kommunista vezető és felesége, Jovanka Broz összes ottani „hagyatékát” is. Az államfő intézkedését Stjepan Mesic és Ivo Josipovic korábbi elnökök is bírálták.
Tito 1892-ben született horvát apától és szlovén anyától Josip Broz néven, egy horvát kisfaluban, Kumrovecen. Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a szerveződő partizánerők parancsnoka lett. 1942 novemberében megalakította a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereget, majd a szovjetekkel együtt kiverte a németeket. A háború után az országot szovjet mintára szervezte át. Megszüntette a monarchiát, a vezetésből kiszorította a nem kommunistákat, majd személyi kultuszt épített ki.
Halála után Zágráb renegát horvátnak, Belgrád „szerbfalónak” minősítette. Horvát bírálói nem bocsátják meg neki a „horvát tavasz” 1972-es elfojtását, a szerbek pedig az 1974-es alkotmányt. Évtizedekig az ő személye tartotta össze a délszláv államalakulatot, a halála után kirobbant nemzetiségi ellentétek egy évtizeddel később véres polgárháborúhoz, Jugoszlávia széteséséhez vezettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap