Egy találékony színésznő rukkolt elő a féklámpa, az irányjelző és az ablaktörlő elődjével is
2021. július 25. 17:13 Múlt-kor
Korábban
Utolsó évei
Lawrence színészi karrierjének az első világháború éveiben áldozott le. Ebben nagy szerepe volt egy 1915-ben elszenvedett balesetnek, amely egy filmforgatás közben érte. A stúdió, ahol forgattak, lángra kapott. Lawrence megégett, a haja megperzselődött, és egy eséstől eltört a gerince is. Hónapokig nem forgatott, és a sérülése soha nem jött egészen helyre.
A férjéhez fűződő viszonya megromlott, miután azzal vádolta meg, hogy rendezőként ő tehetett arról a jelenetről, amely során megsérült. (Férjével, Harry Solterrel közösen alapították meg a Victor Studiost, főleg Lawrence hírnevére alapozva. Ekkorra a színésznő heti ötszáz, férje heti kétszáz dolláros jövedelemre tett szert. A cég a némafilmekre specializálódott, ám később a házaspár kiszállt az üzletből, a vállalatot pedig a Universal bekebelezte).
Lawrence problémái annyira súlyossá váltak, hogy négy hónapra lebénult, ám a kezelési költségei fizetését a stúdió megtagadta. 1921-ben megpróbálkozott egy hollywoodi visszatéréssel, de nem aratott nagy sikert.
Második férje tükrözte az érdeklődését, ugyanis egy autókereskedővel házasodott össze. Ketten a húszas évek közepén Los Angelesben egy színházi sminkszereket áruló kozmetikai vállalkozásba is belekezdtek, amely többek között azokat a termékeket árulta, amelyeket Lawrence talált ki. Bár a pár időközben elvált, a céget közösen működtették tovább, egészen addig, amíg a nagy világgazdasági válság el nem sodorta ezt a vállalkozást is.
Harmadik férjével csak néhány hónapig éltek együtt, miután a férfi alkoholista volt és súlyosan bántalmazta Lawrence-t.
A gazdasági válság elsöpörte Lawrence vagyonát, ráadásul a némafilmeknek is befellegzett, ezért kénytelen volt az MGM által a régi sztároknak biztosított járadékból éldegélni. Az orvosok gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg nála, amely többek között depresszióval járt együtt.
Lawrence már 1912-ben kifejezte öngyilkossági szándékát, miután a férjével összeveszett, de akkor nem követte tett az elhatározást. A rossz egészségügyi hírek hatására azonban 1938 decemberében már valóban önkezével vetett véget életének – megmérgezte magát. Jelöletlen sírjára csak 1991-ben, egy névtelenségbe burkolózó brit színész adományából került emléktábla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap