Egy méhraj is segített Német Kelet-Afrika védőinek megfutamítani a briteket 1914-ben
2020. november 2. 15:58 Múlt-kor
Korábban
Emberek és rovarok rajzása
Aitken november 4-én indított támadást két csoportban, azonban a város felé tartó brit csapatokat a több helyen jól kialakított rejtekhelyekről támadó német és aszkari (helybéli) védők hamar megtörték az előrenyomulást. A déli irányból közelítő kontingens elkeseredett dzsungelharcba keveredett, míg az észak felől érkezők utcai harcra kényszerültek. A városba egyedül a gurkhák és az észak-lancashire-i ezred jutott be – elfoglalták a vámházat, valamint a Hotel Deutscher Kaisert, és felhúzták a brit zászlót.
A rosszul felszerelt indiai egységek többsége eddigre megfutamodott, nem kis részben egy hatalmas, a fegyverropogás által feldühített méhraj támadása miatt (a méhek a németekre is rátámadtak, azonban többségük a briteket észlelte). A térségben honos kelet-afrikai méhek (Apis mellifera scutellata) sokkal agresszívebbek európai rokonaiknál, és a kaptárra fenyegetést jelentő élőlényeket akár több mint egy kilométeren át is hajlandók üldözni, ráadásul az észlelt fenyegetések elhárítására gyakran az európai méhekhez képest három-négyszeres számban rajzanak. Tömeges támadásuk nem ritkán halálos kimenetelű, és bizonyára okoztak haláleseteket a csatában is.
A további indiai egységek nem játszottak jelentős szerepet az ütközetben, miután az előttük lévő egységek visszavonulása saját harci kedvüket is megtörte. Eközben további német aszkari erősítések érkeztek vonattal, amelyeket Lettow-Vorbeck azonnal harcba parancsolt a britek bekerítésére. Az ellenség moráljának végleges megtörésére szuronyrohamot alkalmaztak, és a brit csapatok csak a gyors, rendezetlen visszavonulással kerülték el a bekerítést.
A német csapatok mindazonáltal továbbra is csupán mintegy 1000 főt tettek ki, így parancsnokaik óvatosak voltak. Több félreértett kürtjelzés és parancs következtében ráadásul az aszkari egységek egy része a brit visszavonulást követően nem Tangába, hanem egy több kilométerre lévő táborhelyre vonult vissza, ami egész éjszakára sebezhetővé tette a várost.
Erről azonban Aitken nem tudott, az eredmény alapján jócskán túlbecsülte a német erők számát, és dühében a csapatok teljes kivonását rendelte el. A korábbi megfutamodás és az éjszaka folytatott evakuálás során a britek szinte minden felszerelésüket hátrahagyták – Lettow-Vorbeck három aszkari századot tudott felfegyverezni a britek modern Lee-Enfield puskáival, ráadásul 16 géppuskát és 600 000 egységnyi lőszert is zsákmányolt, valamint értékes tábori telefonrendszereket és egy évre elegendő ruházatot.
Lettow-Vorbeck már a brit invázió előtt gerilla-hadviselésre készült a gyarmaton, itteni sikere pedig csak az első volt a háború során – az 1918-as fegyverszünet után is kitartott embereivel annak ellenére, hogy szinte semmiféle segítséget nem kapott Berlintől. Miután a német gyarmat hivatalosan is az antant kezére került, Németországba visszatérve hősként ünnepelték. A britek a háború általuk kiadott hivatalos történetében „a brit hadtörténet egyik legfigyelemreméltóbb kudarcának” nevezték az esetet. A veszteségek száma a német oldalon 16 német és 55 aszkari halott, valamint 76 sebesült volt, míg a britek 1190 halottal és 2450 sebesülttel számolhattak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap