Egy középkori afrikai pénzérme írhatja át Ausztrália történelmét
2019. május 14. 17:57 Múlt-kor
Korábban
Meglepő hasonlóság
Sajnos ez alkalommal Feeney-nek van igaza: miután az erősen korrodálódott érmét óvatosan egy párnára helyezték, és megvizsgálták a CT-készülékkel, csupán egy fekete plecsni jelent meg a képernyőn. Két halvány karikaszerű alakzat látható az egyik szélén, de ezek lehetnek sérülések is, nem pedig eredeti jelölések. Mindazonáltal egy valódi kilwai érmével összehasonlítva (amelyet Owen néhány éve egy internetes árverésen vásárolt), a hasonlóság szembeötlő. A két érme még ugyanolyan korróziós nyomokat is mutat a szélén.
A következő lépés az érme ásványi összetételének vizsgálata, és ennek összevetése a bizonyítottan kilwai érmékével. Owen szerint ennek előkészítése beletelhet néhány hónapba. Az érme azonosításának kudarca nem szegi a tudósok kedvét – Hermes és Owen elindulnak aznapi következő küldetésükre, a hat kilométerre lévő Buffalo Creekbe, ahol a csónakkikötőben várja őket Dion és Jess McLean, két fémdetektorozó, akik februárban itt, apály idején ástak elő egy érmét.
„20 év fémdetektorozás alatt talán ez a legnagyobb dolog, amit találtam” – mondja Dion. „Részben a lehetséges történelmi értéke, részben a titokzatossága miatt.” Owenhez vitte az érmét, aki nem tudott rá biztosat mondani. Az apró vörösréz érmén mintha arab felirat lenne, és arannyal lett futtatva vagy bevonva, továbbá egyik szélén ki lett lyukasztva. A történész szerint vagy egy körülbelül 500 éves iráni érme, vagy – a lyuk miatt – egy dísz, amely egy hastáncos övéről esett le. „Ugyan nem tudom, ki hastáncolhat Buffalo Creekben, de tetszik nekem ez az elmélet” – mondja.
A lyukas érme következő állomása a numizmata, Peter Lane irodája, addig azonban Hermes és Owens saját fémdetektoraikkal csatlakoznak McLeanékhez a parton. A csoport kevesebb mint fél óra alatt talál egy régi katonai erődítményből származó fémdarabot, három második világháborús lőszert, egy kanalat, valamint három dollár 45 cent mai ausztrál aprópénzt. Hermes szerint a világháború, valamint az 1974-es Tracy ciklon által okozott felfordulás a nagy árapály-ingadozással együtt azt eredményezi, hogy rendkívül sokféle tárgy sodródik partra Észak-Ausztráliában. Ezek közül nem mind jelentéktelen történelmileg, azonban legtöbbjük felett könnyű elsiklani, illetve könnyű tévesen azonosítani őket. Abban továbbra is reménykednek, hogy az Elcho-szigetről származó érme valóban kilwai, és megváltoztatja a kontinens történelmét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap