Egy kézfogás miatt döntötte el a tel-avivi joghallgató, hogy megöli Jichák Rabint
2016. november 4. 08:35
Tel-Aviv, 1995. november 4. Este fél 10. Miután a béketüntetésre összegyűlt több tízezer ember előtt megtartotta beszédét, és a tömeggel együtt elénekelte a „béke dalát”, Jichák Rabin izraeli miniszterelnök mosolyogva lép le a tel-avivi Izrael királyai téren felállított színpadról.
Korábban
Biztonsági emberei figyelmeztetése ellenére nem hord golyóálló mellényt, mivel úgy gondolja, nincs miért félnie a saját népétől. Téved. Abban a pillanatban, ahogy kocsijának ajtaja kinyílik, egy 27 éves tel-avivi joghallgató előrántja pisztolyát, és közvetlen közelről három golyót lő ki a tárból. Kettő Rabin hátába fúródik, a harmadik testőre karját találja el. A kormányfőt a közeli kórházba szállítják, és bár egyszer még sikerül beindítani a szívverését, az orvosok két órával a merénylet után megállapítják: Jichak Rabin halott.
Az 1990-es évek elején kezdődő, amerikai közvetítéssel folyó izraeli-palesztin béketárgyalásoknak köszönhetően a felek megtették az első lépéseket a régóta vágyott közel-keleti békéhez vezető úton. Amikor azonban ennek jegyében 1993. szeptember 13-án, Washingtonban aláírták az Oslo I. néven ismert megállapodást, és Jichák Rabin kezet fogott Jasszer Arafat palesztin vezetővel, az eseményt televízión követő Jigal Amir elhatározta, bosszút áll a kormányfőn.
A fiatalember csak egy volt a számos izraeli szélsőjobboldali közül, akik úgy vélték, a miniszterelnök kiszolgáltatja Izrael ősi földjét a palesztinoknak. A radikálisok tüntetéseket szerveztek, amelyeken Rabint a zsidóság árulójának titulálták, sőt, egyes transzparenseken egyenesen náci egyenruhában ábrázolták. Amir a tiltakozás más formáját választotta.
Már 1995 áprilisában és szeptemberében is közel került Rabin lelövéséhez, az utolsó pillanatban azonban mindkét alkalommal meggondolta magát. November 4-én, az „Igen békére, nem az erőszakra” jelszóval rendezett tüntetésen már rendben voltak az idegei. A gyilkosság elkövetéséért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Tettét azóta sem bánta meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 tény, amit biztosan nem tudtál a Titanicról
- 10 érdekesség a bankrablások történelméből
- 10 tény a kerékpározás történetéből
- 10 érdekesség, amit nem tudtál a Mikulásról
- 10 meglepő tény a vasút történetéből
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- 10 dolog, amit nem tudtál Las Vegas-ról
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét 14:57
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak 12:21
- Ősi himnuszkéziratot szolgáltatott vissza Németország Lengyelországnak 11:27
- Új DNS-vizsgálattal kutathatják a középkori pergameneket 10:49
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában tegnap
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését tegnap
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére tegnap
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban tegnap


















