Egy ezeréves kamasz múmiája került elő Peruban
2023. április 26. 16:09 MTI
Feltehetően egy serdülő több mint ezeréves mumifikálódott maradványait találták meg perui régészek hétfőn egy Lima külvárosában folytatott ásatáson.
Korábban
A temetkezési leplekbe burkolt, kerámiákkal körülvett maradványokra egy földalatti sírban bukkantak rá.
A Cajamarquillában folyó ásatások vezetője, Yomira Huaman régész elmondta, hogy a múmiát jó állapotban találták meg. Bőr- és hajmaradványok is voltak a sírban – írja a Reuters.
A kamasz a régész szerint 1100-1200 évvel ezelőtt élt, és a limai vagy ichmai kultúra közösségéhez tartozhatott.
Múmiáját mintegy 200 méterre fedezték fel attól a helytől, ahol tavaly az első múmiát találták Cajamarquillában.
A régészeti lelőhelyen azóta nyolc gyermek és 12 felnőtt maradványait tárták fel.
A jelek arra utalnak, hogy 800-1200 évvel ezelőtt feláldozták őket.
A Cajamarquilla-épületegyüttesben egyebek mellett négy piramis romjai és labirintusszerűen elrendezett falak is találhatók. Ez Peru második legnagyobb vályogtéglából épült városa az északon fekvő Chan Chan után.
Cajamarquillát i. e. 200 körül építették, az inka birodalom felemelkedése előtt, és 1500-ig lakták a várost. Mintegy 10-20 ezer embernek adhatott otthont.
Cajamarquilla lakói Huaman szerint feltehetően az óceán partvidékéről és az Andok fennsíkjairól származtak. A Limától mintegy 20 kilométerre fekvő város egykor virágzó kereskedelmi központ lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap