Egy éven át tartotta rettegésben Nyugat-Afrikát két őrült, vérszomjas francia katonatiszt a 19. század végén
2021. szeptember 1. 13:05 Múlt-kor
Korábban
Klobb hajtóvadászata és Voulet árulása
Az expedíció vezetőinek kézre kerítésével Klobb alezredest bízták meg, aki útnak indulása előtt egy levelet küldött futáraival Voulet-nak és Chanoine-nak, amelyben felszólította őket a megadásra. A levél célba ért, azonban a két tiszt eltitkolta annak tartalmát a többiek elől.
A tapasztalt Klobb hamar a renegátok nyomára akadt, annak ellenére, hogy Voulet és Chanoine több mint egy évvel korábban indultak útnak a Csád-tó irányába. Klobb eddigre már tíz évet töltött el Afrikában, jóval többet, mint bármely más francia tiszt.
Az alezredes kis létszámú csoportjával 1899 júliusában érte utol az expedíciót, a pusztítás nyomait követve. Július 11-én így írt naplójába:
„Megérkeztünk egy kis faluba, leégetve, tele holttestekkel. Két kislány egy ágra felakasztva. A szag elviselhetetlen. A kutakból nem jön elég víz az embereimnek. Az állatok nem isznak, a víz megromlott a hulláktól.”
Klobb és emberei tűzrakó helyek mellett is elhaladtak, amelyeken gyermekeket sütöttek meg Voulet csapatai. Az út menti halottak némelyikében Voulet helyi idegenvezetőit is felismerték – a saját embereit sem volt rest megölni, ha azok rossz fát tettek a tűzre. A holttestek gyakran oly módon voltak felfüggesztve a fákra, hogy lábukat elérjék a talajról a hiénák, a maradékot pedig a keselyűk fogyaszthassák el.
Július 13-án Voulet 150 nőt és gyermeket öletett meg egy közeli faluban, állítólag azért, hogy megbosszulja két katonája életét, akik egy másik faluban véghezvitt portya közben vesztették életüket. Július 14-én – a francia nemzeti ünnepen – Klobb utolérte Voulet-t a mai Nigerben található Zinder városánál.
Az alezredes egyedül, fegyvertelenül közelített a fékevesztett sereg felé, és azt a parancsot adta saját katonáinak, hogy semmilyen körülmények között ne nyissanak tüzet. Voulet arra utasította Klobbot, hogy forduljon vissza, ő azonban erre nem volt hajlandó. Voulet két sortüzet lövetett embereivel, Klobb pedig elesett, katonái elmenekültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap