Egy ágyban mindenkivel: az alvás sokáig közösségi élmény volt, csak nemrég alszunk egyedül

Az ágy a gazdagok privilégiuma volt

Kezdetben a hideg barlang alja és egy nagy kupac falevél állt rendelkezésünkre eleinknek. Az éjszakai alvást pedig különböző zajok szimfóniája kísérte: mormogások, szellentések, horkantások, susogások, nehéz légzések szakították meg az éj csendjét. Az egymás mellett fekvő testek meleget és nehéz szagokat árasztottak. Együtt azonban biztonságosabb volt az éj.

Az alvás évezredeken át közösségi tevékenység volt. A központi fűtés és a lakásriasztók kora előtt az emberek hálótársakkal közös fekhelyen töltötték az éjszakáikat. Teljes családok zsúfolódtak egy árva matracra, ahol gyakran a vendégeknek is jutott hely, udvarhölgyek hajtották úrnőik mellett álomra fejüket, és utazásaik során idegenek osztoztak a fogadók matracain.

Bár az embereknek amióta világ a világ, szükségük volt alvásra, az ágy – amely mára már a kielégítő pihenésünk elengedhetetlen része – nem éppen egy régi, ősidők óta létező bútordarab. A fekhelyet hosszú ideig csupán egy halom falevél jelentette. A kereket már használatba vettük, az állatokat domesztikáltuk, kialakultak a bonyolultabb társadalmi formák, de az ágy azonban ekkor még mindig csak egy rongydarab volt, amely elválasztotta az embert a hideg anyaföldtől. A középkori Európa nemesi kúriáiban az udvartartás tagjai a hallban leterített pokrócokon és köpenyeken tértek nyugovóra, és akire valóban rámosolygott a szerencse, az szalmán kitömött zsákokon aludhatott.

Az ágyak csak 15. században kezdték elnyerni az általunk ismert megszokott formájukat, de ekkor még csak a tehetősek otthonaiban tűntek fel. A négy lábon álló fakeretet egyéb luxuskiegészítők, úgymint a matrac, párnák, takarók, lepedők tették otthonosabbá, mennyei körülményeket teremtve a benne alvóknak.

A többesszámot fontos kihangsúlyozni, hiszen ahogy azt Lucy Worsley brit történész „If the Walls Could Talk” (Ha a falak beszélni tudnának) című könyvében leírja, a magasított, elfüggönyözött, baldachinos ágy a tehetős emberek otthonainak legdrágább tartozékává vált, így csak a leggazdagabbaknak volt egynél több ágyuk. Ez azt jelentette, hogy rendszerint az egész família osztozott a nagy becsben tartott bútordarabon, nem beszélve a takaróról. Ezen azonban senki nem akadt fenn, főként nem a szerényebb életkörülmények közt élők. Az emberek úgy tekintettek az ágyra, mint egy helyre, ahol a család összegyűlhetett és „összekapcsolódhatott”.

Egy ágyban a vendéggel

A közös alvás azonban nem csak a legszűkebb családi körre korlátozódott. Az úrnők megosztották ágyukat udvarhölgyeikkel, gyakran abból a megfontolásból is, hogy kiküszöböljék a női bájakra éhes férfi szolgák terhes és kellemetlen udvarlásait. A szolgák pedig gyakran uraik ágyánál hajtották álomra a fejüket, gyakran még akkor is, amikor a gazda intim együttlétet folytatott feleségével vagy kedvesével.

Az egy ágyban történő alvás gyakran szigorú szabályok mentén zajlott. Minden családtagnak saját helye volt, amelyet az adott személyek kora és neme határozott meg. A. Roger Ekirch történész kutatásai szerint az ír családokban a 19. század folyamán kialakult egy szigorú fekvési rend: az anya az ágy egyik oldalán feküdt, mellette születési sorrendben a lányai, a másik oldalt pedig az apa és koruk függvényében annak fiai foglalhatták el, majd a díszes férfi kompániát a vendégek vagy a szimpatikusnak vélt házaló árusok követhették.

Az útitársak, akik azelőtt nem ismerték egymást, gyakran osztoztak a fekhelyen. Az etikett ilyenkor megkívánta, hogy a hálótársak ne forgolódjanak, ne dobálják magukat és ne ragadják el a másiktól a takarót az éjszaka közepén. Ez azonban nem mindig működött: 1776-ban Benjamin Franklin és John Adams egy New Jersey-i fogadóban osztozott egy ágyon, ám az éjszaka folyamán a hálótársak többször összevesztek azon, hogy nyitva vagy zárva legyen-e az ablak.

A privátszféra fogalma a preindusztriális Európa és Amerika társadalmaiban ritka hollónak számított. Az emberek többsége a családtagjai vizslató szeme előtt töltötte életét. A család együtt evett, aludt, még a személyes, intim dolgok elintézése is a családtagok, szolgák, házi- és haszonállatok jelenléte mellett zajlott. A személyes, bensőséges pillanatokért meg kellett küzdeni, és ezekre – az előbbiek ellenére – még mindig sokszor csak az ágyban lehetett szert tenni, ahová a szolgák, szomszédok és családtagok kíváncsi tekintetei már nem értek el. Férj és feleség őszinte párbeszédének színhelye az ágy volt, csakúgy mint a testvérek titkos sugdolózásainak is. A férfiak uralta házban a nők az ágyban „teljesedhettek ki”: az éj sötétjében az ágyban fekve  kifejthették aggodalmaikat, amelyekkel nappal nem nagyon lehetett előhozakodni.

A társadalmi normákat igen könnyű volt megszegni az ágyban. Ez gyakran megesett, ha különböző nemű szolgákból egyszeriben hálótársak lettek. Az úrnő és udvarhölgye közötti kapocs is intimebbé, kötetlenebbé válhatott egy közösen megosztott ágy által.

1. Az ágy a gazdagok privilégiuma volt
2. A közös alvás megbetegít

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
• 26 éves az Európai Unió
• Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
• Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
• A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
• 10 tény a ruandai népirtásról
• 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
• Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
• Viták a közös európai történelem kapcsán