Egészen váratlan helyekre vezették a tudósokat a rejtélyes kristálykoponyák
2019. február 7. 14:09 Múlt-kor
Korábban
A Mitchell-Hedges koponya elemzése
Walsh kutatása arra jutott, hogy a Mitchell-Hedges koponya ugyanannyira jelentéktelen, mint az addig vizsgált kristálykoponyák. A „Man” című brit magazin 1936. júliusi számában egy cikkhez mellékelt képen egyértelműen a Mitchell-Hedges koponya látható, azonban itt még a Burney nevet társítják hozzá.
A jelek szerint 1936-ban – azaz 12 évvel azután, hogy a Mitchell-Hedges család állítása szerint megtalálta a Yucatán-fészigeten – a koponya egy Sydney Burney nevű londoni műkereskedő birtokában volt. A további kutatás arra derített fényt, hogy Burney egy Sotheby's-árverésen adta el a koponyát Frederick Mitchell-Hedgesnek, 1934 előtt pedig semmiféle nyoma nincs a létezésének.
A koponya eredetét tovább árnyalta, hogy 2008-ban, miután Anna Mitchell-Hedges 100 éves korában elhunyt, férje elvitte a koponyát Walshhoz. Immár ezen a koponyán is végrehajthatták ugyanazokat a vizsgálatokat, amelyeket Walsh és Sax a többin végeztek. Ezekből az derült ki, hogy a világ leghíresebb kristálykoponyája hasonló felépítésű és anyagú, mint a British Museumban található példány – Walsh szerint a Mitchell-Hedges koponya a londoni példány másolata.
A legtöbben azonban, akiket rabul ejt a kristálykoponyák misztikus története, nem foglalkoznak a tudományos eredményekkel – mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy éppen 2008-ban mutatták be a mozikban világszerte az „Indiana Jones és a kristálykoponya királysága” című kalandfilmet, amelyben a főhős Peruban kutat a mágikus műkincsek után. A film természetesen csak tovább gerjesztette a kristálykoponyák iránti érdeklődést, és elősegítette a további elméletek születését és terjedését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap