„Édes, szeretett lelkem” – Ferenc József és Sisi különleges kapcsolata
2017. július 12. 12:26 Borovi Dániel, Vér Eszter Virág
„Mama (…) képtelen felfogni, hogy miért akar az ember férjhez menni, és hogyan várhat jót a házasságtól” – jegyezte fel csalódottan naplójába Mária Valéria – Ferenc József és Erzsébet kisebbik lánya –, amikor 1890-ben éppen készülődött az esküvőjére. E mondatok a császári pár házasságának egy olyan szakaszában kerültek papírra, amikor a házastársak az érzelemdús, de konfliktusoktól is terhes első időszak után már kialakították a harmonikus külön-, illetve egymás mellett élés szabályait.
Korábban
Ma legtöbben az 1950-es években készült Sissi-filmtrilógiából ismerik a császári és királyi pár történetét. A valóság – ahogyan az lenni szokott – természetesen sokban különbözik a filmben látottaktól. Az első rész a megismerkedés történetét népszínműves dramaturgiával színezte a valóságosnál romantikusabbra. A további két epizód pedig a házasság első tizenöt évének eseményeiből úgy szemezgetett, hogy a súlyos kapcsolati válságokat könnyen áthidalható konfliktusokká szelídítette. Bár a házasság további három évtizede sem volt feszültségektől mentes, a császári pár a dualizmus korának egyik szimbólumává vált.
A Ferenc Józsefnek feleséget kereső anya, Zsófia főhercegné 1853-ban saját szülőhazája, Bajorország felé fordult. Célja a családi kapcsolatok megerősítése, a német egységtörekvések támogatása, illetve a német szövetségen belüli hegemónia biztosítása lehetett, amikor választása húga, Ludovika legidősebb lányára, Ilonára esett. A hercegnőt és lányát Ferenc József közelgő huszonharmadik születésnapja alkalmából a császár családjának ekkor már rendszeres nyaralóhelyére, Bad Ischlbe hívták. Ludovika a találkozóra a kiszemelt menyasszony mellett az egyik kisebbik lányát, Erzsébetet is magával vitte. Mindenki meglepetésére a császár érdeklődését a még csak serdülő, tizenöt éves, az udvari viselkedési normákban viszonylag járatlan, így ebben a környezetben természetességével kitűnő Erzsébet keltette fel.
Lányszobából a trónra
Nem ez volt az első alkalom, amikor Ferenc József és Erzsébet – akik tehát unokatestvérek voltak – találkozott egymással. A későbbi császár az egyik 1843-as, Erzsébet szüleinek München melletti nyári rezidenciáján, Possenhofenben tett látogatását még naplóbejegyzésre is méltatta. Amikor a bécsi udvar az 1848-as forradalom eseményei elől Innsbruckba menekült, Ludovika gyermekeivel kereste fel nővérét. A látogatás során Ferenc József öccse, Károly Lajos szerelemre lobbant tíz éves unokatestvére, Erzsébet iránt, ez azonban nem vezetett házassághoz.
Borovi Dániel és Vér Eszter Virág teljes cikkét keresse a Múlt-kor magazin nyári számában
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 8. Budapest világvárossá fejlődése](/ih0Ax/label/.cut-640x400/770.jpg)
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap