Démoni kísértések – a korai kereszténység sivatagi remetéinek élete
2015. október 19. 08:19
„Szent Antal a sivatagban, ki magának főzi a tésztát, a Sátán vele kibabrált, ellopta a villáját, de Szent Antal nem siránkozik, mossa kezeit.” Bár a tészta és a villa természetesen a költői szabadság eszközei, hiszen tizenhét évszázaddal ezelőtt még nem is léteztek, a fent idézett abruzzói (Olaszország) népdal verssorai mégis a valóságot ábrázolták. Jelképei ugyanis a 3-4. században, Egyiptomban élt remete, Szent Antal heroikus küzdelmének, amelyet a sivatagi élet nehézségeivel szemben kellett megvívnia. A korai kereszténység időszakában korántsem Szent Antal volt azonban az egyetlen, aki ezt a szokatlan életformát választotta.
Korábban
Sivatagi aszkéták
Szent Antal élete több mint száz esztendejének túlnyomó részét Egyiptom legelszigeteltebb részein töltötte, ezért még a tevéknél is jobban megismerte a sivatagot. Eleinte egy – a Nílus nyugati partján fekvő – sírbolt volt a szállása, majd 313-tól – 351 és 357 között bekövetkező – haláláig a Kolzim-hegy egyik barlangjában élt a Szuezi-öböl partján. Nyolcvan év remetelét a legmostohább körülmények között: párnaként kő, étkezés gyanánt kenyér vadvirágokkal, társként pedig sasok, skorpiók és sivatagi farkasok szolgáltak. Bár ennek alapján azt is gondolhatnánk, hogy Szent Antalnak egész egyszerűen elment az esze,a valóság egészen mást mutat. A 3-4. században a sivatagi aszkétaéletmód ugyanis népszerű jelenségnek számított a keresztény Keleten.
Bár a remeték közül a Nílus partján fekvő Koméban (ma Qeman-al-Arous),jómódú földműves családba született, analfabéta Antal tett szert a legnagyobb hírnévre, nem ő volt az első, aki ezt a különös életvitelt választotta. Amikor Antal visszavonult a Kolzim-hegy lankáira, egy magányos aszkéta látványa fogadta: a későbbiekben szintén szentté avatott Pál, egy gazdag thébai (ma Luxor) családból származó férfi élteaz életét sivatagi remeteként.
Míg a Szuez környékén, egymástól távoli barlangokban lakó remeték száma meglehetősen csekély volt, addig az Alexandriától délre található Nitriai-sivatagban mintegy ötezer, a bűnbánó banditát, Etiópiai Szent Mózest követő szerzetes élt. A világtól elvonulók motivációi azonban rendkívül különbözőek voltak. Mózes a hatóságok, Remete Szent Pál a római uralkodó, Decius üldöztetése elől menekült, Szent Antal azonban büntetlenül vonult el a Kolzim-hegyre, mégpedig ugyanabban az évben, amikor Nagy Konstantin római császár engedélyezte a keresztények számára a szabad vallásgyakorlást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap