Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
2024. május 17. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Üldözöttből üldöző
Temüdzsin mindössze kilenc éves volt, amikor apját a tatárok megmérgezték. Az új családfő apja támogatása nélkül teljesen elvesztette befolyását, és féltékeny rokonai üldözésének volt kitéve.
Höelün, Jiszügej magára maradt özvegye Temüdzsinnel és öt kistestvérével együtt évekig a közeli erdőkben bujkált. A család mormotákon és mezei pockokon volt kénytelen élni.
Temüdzsin egy időre hataloméhes rokonai, a tajcsiutok fogságába esett, később pedig a merkitek rabolták el feleségét, Börtét, ám az ifjú minden akadályon túllépett újdonsült szövetségesei segítségével. Temüdzsin fokozatosan lépdelt felfelé a társadalmi ranglétrán, és remek politikai érzékét kihasználva megszerezte a sztyeppei vezető réteg egy jelentős részének támogatását.
Ügyes manőverei eredményeként az 1180-as évek végén (sokak szerint 1190-ben) kánná választották, és a mongol törzsek mintegy fele a fennhatósága alá került.
Dzsingisz kán trónján ül feleségével egy 15. századi perzsa miniatúrán
A következő években minden energiáját arra fordította, hogy véget vessen a belső-ázsiai népek megosztottságának. Eredményes hadjáratok sorát vezette, és a legyőzött törzseket minden alkalommal betagolta szövetségi rendszerébe.
1206-ban, ezúttal már az összes mongol nemzetség részvételével zajló törzsi gyűlésen, a „kurultájon” kagánná, vagyis nagykánná választották. Az ujgur birodalom összeomlása, 840 óta ez volt az első alkalom, hogy Belső-Ázsia nomád törzsei egyetlen vezető alatt egyesültek. Ekkortól viselte a tisztázatlan eredetű Dzsingisz kán nevet, amelynek feltételezett jelentése a „Mindenség Ura”.
A belső egység helyreállítása után a mongolok figyelme kifelé, a letelepült, földműves életformát folytató népek felé fordult. Ez azonban csak az első lépcsőfokot jelentette Dzsingisz kán hosszú távú terveiben. Az újdonsült vezető kijelentette: az egységes mongol nemzetnek nem lehet más célja, mint az egész világ meghódítása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap