Joschka gondjai a külügyi csontvázakkal
2005. április 19. 13:35
Fischer az év elején belső rendeletben tiltotta meg, hogy a külügy elhunyt diplomatáiról minden esetben `tiszteletteljes megemlékezés` jelenjen meg a minisztérium házi újságjában. Az ürügy a tavaly elhunyt Franz Nüssleinról megjelent hivatalos gyászjelentés volt, benne az obligát `emlékét tisztelettel megőrizzük` félmondattal. Ez vívta ki a miniszter nemtetszését. Még emlékezett rá ugyanis (bár maga nem élt abban a vérzivataros korban), hogy a főkonzulként nyugdíjba vonult Nüsslein a Harmadik Birodalom idején főügyészként tevékenykedett a nácik által megszállt Cseh-Morva Protektorátusban, és számos háborús bűntett fűződött a nevéhez.
Korábban
1945. május első napjaiban tudományos katonai misszió indult Moszkvából Berlinbe, hogy még a háború alatt szerzett információk nyomán az atombomba előállításához szükséges dokumentációkat, anyagokat megszerezze. Anyag helyett azonban egy német szakembert találtak, aki szakmai hiúságból a Szovjetunió szolgálatába állt.
Fény derül a CIA náci titkaira
Az amerikai kongresszus prominens személyiségei CIA-akták nyilvánosságáért kűzdenek. A dokumentumok a második világháború után különböző náci háborús bűnösök, vagy más kollaboránsok és az amerikai hírszerzés együttműködésének rejtelmeibe avatnak be.
Független történészek ezért már korábban megkérdőjelezték az 1951-ben Bonnban újjászületett külügyminisztérium azon állítását (amely még a 70-es években is hivatalos álláspont volt), amely szerint a tárca az egyik központja volt a náci rezsimmel szembeni ellenállásnak. Ma már az a hivatalos nézet, hogy a minisztérium "nem volt a barna zsarnoksággal szembeni ellenállás fészke", olyan kevés volt a munkatársak között a nácizmus ellenfeleinek a száma.
Tény, hogy mégis voltak ilyenek: például azok, akik tagjai voltak a Hitler elleni legkomolyabb, 1944. július 20-án megkísérelt merénylet tervébe beavatott csoportnak. Ám utólag eldönteni, hogy az NSDAP-tag külügyi dolgozók közül ki állt szemben a hitleri rezsimmel, csak egyéni vizsgálat alapján volna lehetséges. Ezt viszont mind külső szakértők, mind a tárca elutasítja. "Egy ilyen eljárás egyenlő volna egy második nácítlanítási procedúrával" - utalt Hans-Jürgen Döscher történész a Die Weltben az 1945 utáni igazolási eljárásokra.
Hogy utóbbiak nem voltak komolyak, azt jól mutatják a külügyi tárca egykori aktái. `A korábbi hivatalnoki réteg megpróbálta aktivizálni régi kapcsolatait` a nyugatnémet külügyminisztérium felépítésekor, ami kiválóan sikerült neki. Nem sokkal 1951 után a tárca felső színtű vezetőinek (területi osztályvezetőktől fölfelé) kétharmada egykori náci párttagok közül került ki - mutatott rá Döscher. Ennek a Konrad Adenauer vezette első nyugatnémet kabinet is a tudatában volt - de nemigen tehetett ellene semmit. `Az ember nem öntheti ki a piszkos vizet, ha nem jut hozzá tiszta vízhez` - kommentálta a kor kényszerét az osnabrücki történész.
A fentiek fényében nagyon is érthető, ha a külügyi tárca munkatársi gárdája berzenkedve fogadta Fischer rendeletét. Német lapokban számos cikk és olvasói levél jelent meg, nyíltan támadva a Nüsslein halála kapcsán született döntést, és újabb frontot nyitva a vízumaffér miatt amúgy is szorongatott helyzetben lévő miniszter ellen. Bírálóinak vitorlájából Fischer most azzal próbálja meg kifogni a szelet, hogy kezdeményezte az 1867-ben (még Otto von Bismarck idején!) létesített minisztérium teljes történetének a feldolgozását. Mint a berlini Die Tageszeitungnak adott interjúban kifejtette, a feladattal független történészekből álló bizottságot kíván megbízni.
Erre már évtizedekkel ezelőtt sort kellett volna keríteni - kommentálta a lépést Heinrich August Winkler történész, aki szerint azonban az "öszetartozás szellemétől áthatott" külügyminisztériumnak "nemigen fűződött érdeke" a sötét múlt kritikus átvilágításához.
(Panoráma - Dorogman László)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap