Az ellenpápaság

Az ellenpápaság tündöklése és bukása

A 14. század végén-15. század elején több ellenpápát is (V. Sándor 1409-1410, XXXIII. János 140-1415) választottak, illetve ez volt az az időszak, mikor élesen meghúzták a határvonalat a pápa (ekkor XII. Gergely 1406-1415) és az ellenpápa között, és meghatározták azok megválasztásának pontos kritériumait. Azt ekkor is nehéz volt meghatározni - sőt a kortársak a konstanzi zsinatig nem is igazán jutottak döntésre abban a kérdésben, hogy ki volt a pápa és ki az ellenpápa. A bonyodalmakat csak fokozta az a tény is, hogy a három pápa párhuzamosan nevezte ki támogatóit a különböző püspöki székekbe, így ezen javadalmak későbbi tisztázása is csak a helyzetet nehezítette. A gordiuszi csomót végül Luxemburgi Zsigmond vágta át, aki a konstanzi zsinaton rendezte a pápa-ellenpápa kérdést egy roppant praktikus módon:  a három pápát letette hivataláról, és kinevezett egy negyediket (V. Márton 1417-1431).

 

Hivatalosan az utolsó ellenpápát 1449-ben helyezték hatályon kívül (V. Félix 1439-1449), ám a 20. század közepe óta több katolikus mozgalom is felelevenítette ezt a rég letűnt szokást. Ezek közül talán a "sedevacante" nevezetű mozgalom a legismertebb, akiknek elképzelései szerint a hagyományos tridenti miserend egyes elemeinek a Novus Ordo Missae-re való változtatása  pogányság és eretnekség. Így szerintük mindenki aki XII. Pius (1939-1958) óta a pápai trónon ül, és akiket ezek a pápák kineveztek, eretneknek számítanak. A mozgalom neve is innen ered: sede vacante (mely kifejezést a pápai interregnum esetében használják), azaz az üres pápai trón szerintük mindmáig betöltetlen. Rajtuk kívül több kis egyház vallja még magáénak a megtisztelő ellenpápa kinevezési jogát. Az azonban mindmáig elfogadott álláspont a katolikus egyházban, hogy akit hivatalosan is ellenpápának neveznek ki, azt az egyház automatikusan kiközösíti és kiátkozza.

1. Akiből ellenpápa lett
2. Az ellenpápaság tündöklése és bukása
3. Az ellenpápák listája
4. A `Sede Vacante` ellenpápák