Meghal Pálffy Miklós hadvezér
2004. szeptember 13. 12:06
A magyar hadvezérek Mohács után született nemzedékének legjelentősebb személyisége gróf Pálffy Miklós (1552-1600) volt. Első azon köznemesek közül, akik éppoly otthonosan mozogtak a magyarországi hadszíntéren, mint a császári udvarban és a Haditanácsnál. Komáromi, majd érsekújvári főkapitányként a török elleni hírszerzés irányítója volt, s így éppoly kitűnően ismerte az ellenség helyzetét, harcmodorát, mint állandó katonai élelemszállítóként a zsoldosok fizetésének, ellátásának problémáit is. Pálffy, noha a császári haderő vezetésében nem jutott meghatározó szerephez, a háború folyamán megtalálta a hangot az idegen főtisztekkel. Főként könnyűlovas csapataival számos jelentős sikert ért el. Irányítója volt Nógrád bevételének (1594), Esztergom visszafoglalásának (1595), meghatározó személyiség Győr felszabadításában (1598). A legfontosabb török támaszpontok (Buda, Fehérvár) ostromával, a hajdúknak a török hátországba küldésével, diverzánsakcióik megszervezésével a védekezés helyett a támadást, a kezdeményezést próbálta meghatározó taktikai alapelvvé tenni. Pálffy 1600. április 23-án bekövetkezett halálával, az egyetlen olyan magyar hadvezér szállt sírba, aki a háború alakulásában érdemi szerepet játszott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.