Holokausztmúzeum lesz Quisling oslói villájából
2005. január 4. 12:59
A 2006 szeptemberben nyíló oslói holokausztközpont nem az érzelmekre kíván apellálni
Odd-Björn Fure, a holokausztközpont igazgatója attól tart, hogy a szudáni Dárfúrt is hozzá kell majd számítani ezekhez. A 62 éves bergeni történész a történelem összstruktúrájába akarja újra beleilleszteni a holokausztot azzal, hogy feldolgozzák a többi népirtás témáját is. A kiállítás szólni kíván a náci korszak 15 millió civil rabszolgamunkásáról, a zsidókhoz hasonlóan haláltáborokba hurcolt romákról, homoszexuálisokról és jehovistákról is. A zürichi és berlini akadémiai tapasztalatokkal rendelkező norvég kutató szerint e csoportok és más népirtások belefoglalása az egyetlen helyes erkölcsi hozzáállás, ráadásul a megfelelő mód a holokauszt sajátosságainak megmagyarázására is. Teljesen egyetért ezzel a koncepcióval az oslói zsidó közösség is, amely a tagok felét delegálta a Holokauszt és a Norvégiai Világnézeti Kisebbségek Helyzetével Foglalkozó Tanulmányi Központ tanácsába. 1945-ig 745 norvég zsidót öltek meg, az akkor Norvégiában élő zsidók nem egészen felét.
A Quisling-féle "Villa Grande" holokausztközponttá alakításának ötletével a sachsenhauseni koncentrációs tábor egy túlélője, Björn Egge nyugalmazott tábornok állt elő a 90-es évek végén és a terv sokakat megnyert. Az építészetileg mind kívül, mind belül a dölyfös németországi náci építményekre emlékeztető komplexumnak fantasztikus fekvése van a Bygdöy-félszigeten. Az Oslót felkereső turisták errefelé zarándokolnak el a Thor Heyerdahl felfedezőnek szentelt Kon-Tiki Múzeumba, a Fram Múzeumba, ahol megcsodálják olyan norvég sarkkutatók bravúrjait, mint Fridtjof Nansen és Roald Amudsen, valamint itt mennek el a Viking Hajómúzeumba és a Tengerhajózási Múzeumba is.
A náci korszak iránt nosztalgiát érző látogatók hiába keresnek majd Quisling-relikviákat a leendő múzeumban, jóllehet az 1945. október 24-én hazaárulás miatt kivégzett kollaboráns miniszterelnök dolgozószobája ugyanúgy egykori állapotában fennmaradt, tölgyfabútoraival és -polcaival együtt, mint felesége, Maria díszes budoárja. A kiállításba csak Quisling - szintén berendezésével együtt - fennmaradt földalatti bunkerét vonják be. Az oslói holokausztközpont elsősorban nem az érzelmekre kíván apellálni, mint ahogy azt például a washingtoni holokausztmúzeum teszik, inkább a racionális megismerésre helyezi a hangsúlyt, és azt a kérdést firtatja, hogyan lehet megakadályozni hasonló események megtörténését a jövőben.
(MTI - Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.