7 végzetes pillanat

Ukrajna múltja

2004. december 21. 11:07 Megyesi Csaba

`Ukrajna nélkül Oroszország megszűnik birodalom lenni, de a megvásárolt, majd leigázott Ukrajna által Oroszország birodalommá válik.`

Ukrajna, történelmének hajnalán a nagy népvándorlások színhelye volt. Időszámításunk kezdete előtt háromszáz éven át, az i.e. IV. századig szkíta törzsek uralták sztyeppéit. Kultúrájuk lenyomata a mai napig megtalálható a kijevi Barlangtemplomban, de számos más helyen - főleg sírokban - is.  Az ezt követő évszázadokban szarmaták, keleti-gótok, hunok, és török-iráni kazárok lakták Ukrajna mai területét, de természetesen mi magyarok is megfordultunk a pusztaságokon és folyómellékeken. A VI. században szláv törzsek szállták meg a mai Kelet- és Közép-Ukrajnát. Megalapították Kijevet, amely hamarosan kereskedelmi központtá vált.

 

A ruszinok voltak az elsők, akik törzsszövetségben élve, hosszabb ideig uralmuk alatt tartották a területet. 882-ben elfoglalták Kijevet és a város a X. század végére az egységes rusz állam - a Volga-folyó nyugati részétől a Dunáig, illetve a Fekete-tengertől a Balti-tengerig - központja lett, amely Kijevi Nagyfejedelemségként ismert. 988-ban, a kijevi vezető, Volodymyr felvette a bizánci kereszténységet - Cyril misszionárius térítő munkájának hatására -, ezzel kezdetét vette Konstantinápoly befolyásának hosszú időszaka. A 12. században a földbirtokos nagyurak torzsalkodása hanyatláshoz vezetett, és a mongol áradat elsöpörte az országot, Kijevet lerombolták. A 14. században a területet Lengyelország és a Litván Nagyfejedelemség foglalta el, de az ukrán nép egyre erősebben adott hangot különállásának.

 

Repin:
A zaporozseci kozákok levelet írnak
a török szultánnak

A 15. században a sztyeppék népességének nagy része elpusztult a katonai küzdelmek és járványok közepette. Tömegével érkeztek a megüresedett vidékre elűzött parasztok és ortodox keresztények - ők váltak később kozákokként ismertté (a török nyelvben a kozák törvényen kívülit, kalandozót, fosztogatót jelent). Államuk jelentős önállósággal bírt, de végül áldozatul esett a lengyel-orosz küzdelemnek, a harcokban kettészakították. Az Oszmán Birodalommal - 1520-ra az ottomán birodalom elfoglalta a Fekete-tenger partvidékét - és Lengyelországgal szinte folyamatosan háborúzó ukrán kozákság kénytelen volt szövetségest keresni, s ezt az orosz cárban találta meg. Moszkva azonban nem volt érdekelt szövetségesének a szabad kozák hagyományokon alapuló autonómiája megőrzésében, így az ukrán elit kezdeti ellenállását a fenyegetés, a korrumpálás eszközeivel az idők folyamán - napjainkig hatékonyan - sikerült megtörnie. Az 1654-es perejaszlavi-i, az orosz cár és Bohdan Hmelnickij hetman között kötött szerződés máig hatással van a hatalmat gyakorló ukrán politikai elit hagyományos szolgai készségére a moszkvai központ iránt. 1667-ben Ukrajnát Lengyelország és Oroszország bekebelezte, majd 1793-ban az orosz birodalom minden ukrán területet megszerzett a lengyelektől.

Az ukrán nacionalizmus egyre erősödött, az 1840-es években már javában virágzott, ezért Oroszország egyre erősebb eszközökkel lépett fel ellene. Betiltották az ukrán nyelvet az iskolákban, újságokban és a könyvekben is. Kijev ebben a században önerőből csak rövid és zavaros időszakokban tudta úgy-ahogy fönntartani függetlenségét.

 

Az I. világháborút és a cári uralom összeomlását követően Ukrajnának lehetősége adódott, hogy kivívja függetlenségét, ám a sok érdekcsoport egyike sem tudta magához ragadni az irányítást. Polgárháború tört ki, az ország anarchiába esett, amely során hat hadsereg harcolt a hatalomért. Kijev ötször cserélt gazdát egy év alatt, 1918-19 között galíciai felségterületen kérészéletű Nyugat-Ukrajnai Népköztársaság működött. Az Oroszországgal, Lengyelországgal, valamint különféle ukrajnai politikai és etnikai frakciókkal folytatódó harcok eredményeképp Lengyelország megtartotta Ukrajna nyugati részét, Szovjetunió pedig a többit. 1922-ben Ukrajna hivatalosan a Szovjetunió részévé. Miközben a moszkvai vezetést lefoglalták a közvetlen, belső problémák, az 1920-as évek második felében újabb ukrán nemzeti felkelés tört ki. Sztálin legelőször Ukrajnában hajtotta végre a hatalmát veszélyeztető nacionalizmus elfojtását. 1932-33-ban "éheztetési programot" rendelt el, amely 7 millió ukrán életébe került. Az értelmiségieket kivégeztette és deportálta. A tisztogatás ezután az ország, az ukrán nép elsődleges vallási szimbólumaival, templomaival és székesegyházaival folytatódott.  Több mint 250 épületet romboltak le. Az 1937-39-es események során további, több százezer ukránt végeztek ki, vagy küldtek munkatáborokba.

Otto Wechter katonái előtt

 

A II. világháborúban, 1942-ben alakult a német és a szovjet hadsereg, valamint a vörös partizánok ellen hadakozó Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN), valamint Galícia náci kormányzója, Otto Wechter ukrán önkéntesekből felállított Galícia SS hadosztálya. A két előbbi a háború után néhány évig még folytatta diverzáns tevékenységét a szovjet hatóságok ellen. A II. világháború során a Vörös Hadsereg és a német erők között dúló háborúban 6 millió fő halt meg. Becslések szerint a 20. század első felében a háborúk, éhezések és népirtások következtében Ukrajna felnőtt férfi lakosságának fele, női lakosságának negyede halt meg.

 

Az 1596-os breszti unióval létrejött ukrán görög-katolikus, unitus egyház a nemzeti függetlenség jelképe Ukrajnában. Az orosz ortodox egyház megszületése óta, többnyire állami segítséggel törekedett megsemmisítésére és beolvasztására. A jelentős nyugati területekkel és görög-katolikus hívők tömegeivel megnagyobbodott Szovjetunió nem kívánta megtűrni a Vatikán fensőbbsége alá tartozó, s "gyanús" kapcsolatokkal bíró egyházat. 1944 novemberében elkezdődött az unitus egyház elleni kampány. A sajtóban a németekkel való kollaborálással, valamint a szovjetellenes ukrán fegyveres ellenállás akkor főbenjáró bűnnek számító támogatásával vádolták meg az egyházat. (A kampány vezéralakját, a provokatőr Jaroszlav Halan újságírót 1949 augusztusában Lvivben megölték) A sajtókampányt letartóztatások és szibériai deportálások követték. 1946. március 8-a és 10-e között a lvivi Szent György székesegyházban állami utasításra zsinatot hívtak össze - kánonjogi szempontból teljesen szabálytalanul. A zsinat kimondta, hogy az unitus egyház nem létezik, az 1596-os breszti uniót megszüntette, és csatlakozott a Moszkvai Patriarchátushoz.

 

Az egyház azonban nem szüntette be működését: hívei magánházaknál, erdőkben, temetőkben jöttek össze, titokban papokat képeztek és szenteltek fel. Bár a Vatikán hosszú ideig kerülte az orosz ortodox egyházzal való konfrontálódást, s nem állt ki az unitusok mellett, a föld alá szorított egyháznak mégis nagy szerepe volt az ukrán nemzettudat ébrentartásában. Változás a Vatikán Kelet-politikájában II. János Pál pápa színrelépésével történt, aki az unitusok következetes támogatásával vállalta mind a szovjet hivatalosság, mind az orosz ortodox egyház támadását.

Lvivi templom

Sztálinnak a nyugati hatalmakra gyakorolt nyomása következtében Ukrajna Belorussziával együtt 1945 áprilisában egyik alapítója lett az ENSZ-nek. 1947-ben Nagy-Britannia azzal az ajánlattal fordult az ukrán kormányhoz, hogy Kijev és London létesítsen diplomáciai kapcsolatot egymással. Jellemző, hogy az ajánlatra szovjet-ukrán részről nem is reagáltak. Ukrajna ENSZ-beli jelenléte, pedig kizárólag a mindenkori szovjet álláspont támogatását jelentette. Ez a gyakorlat egészen 1991 februárjáig tartott, ekkor látványosan megszakadt: a szervezet Emberi Jogi Bizottságában az ukrán képviselő ugyanis élesen bírálta Moszkva litvániai és lettországi agresszióját.

 

Ukrajna - mivel önálló államiság híján nem is volt abban a helyzetben - nem folytatott hódító háborúkat. Területének jelentős részét az 1939 és 1945 közötti szovjet terjeszkedésnek köszönheti. Korábban, még 1918-ban, amikor a helyi ukránellenes beállítottságú bolsevikok létre akarták hozni a különálló Donyeck-Krivoj Rog Köztársaságot, Lenin kitartott amellett, hogy ez a térség maradjon Szovjet-Ukrajna része. A háborús hódítások folyományaként a Galíciával, Volinnyal, Bukovinával és Kárpátaljával "kiegészített" Szovjet-Ukrajna a háború végére több mint 580 ezer négyzetkilométerrel gyarapodott. 1954-ben a perejaszlavi-i orosz-ukrán megállapodás 300. évfordulójának emlékére "az orosz nép barátságának bizonyítékaként" Hruscsov Ukrajnának ajándékozta az addig az Orosz Föderációhoz tartozó, tatár őslakóitól erőszakkal éppen megtisztított Krím-félszigetet.

 

Ukrajnának a Szovjetunión belüli szerepe Hruscsov pártfőtitkárságának idején értékelődött fel. "Második az egyenlők között" - ilyen voltettől az időszaktól a köztársaság helyzete. A Kreml szívesen osztotta ki a kisebbik testvér szerepét Kijevnek, hiszen Ukrajna volt az a köztársaság, illetve az ukránság volt az a nemzet, amely komoly fenyegetést jelentett az orosz hegemónia számára. Élénken élt még ugyanis a negyvenes évek második felének, Nyugat-Ukrajna majdhogynem polgárháborús emléke. Éppen ezért Moszkva a "kisorosz" szerep vállalásáért hajlandó volt bevonni a birodalom vezetésébe a megalkuvó ukrán politikai elitet.

 

Azon túl, hogy az 1976-ban alakult Ukrán Helsinki Társaság, a lvivi Oroszlán Társaság, majd az azokat tömörítő Ruh folyamatosan síkraszállt a függetlenség, az elnyomott ukrán nyelv jogai, az ökológiai problémák megoldása és az általános demokratizálás követelése mellett, semmiféle konkrét államépítő és gazdasági programmal nem rendelkeztek. Úgy tűnt, hogy a javarészt írókból, történészekből és más humán értelmiségiekből álló ellenzéki tömörülés valójában még a balti államok újrafüggetlenedése (1989-1991) után sem gondolta komolyan, hogy a szovjet vezetés hajlandó lesz tudomásul venni Ukrajna elszakadását. Vazallus, Moszkvának mindenkor készségesen behódoló kommunista pártelitje is csupán valamiféle megreformált Szovjetunió létrehozását tudta elképzelni.

 

Az 1986-os csernobili katasztrófa jelentette Ukrajna függetlenedési törekvéseinek újabb fellángolását, válaszul a lassú orosz intézkedésre.  Két évvel később az elszigeteltségből kitört az Egyesült Keleti egyház. Kijevben prominens értelmiségek és írók létrehozták az Ukrán Népi Mozgalmat, melynek képviselői 1990-ben helyeket szereztek az ország parlamentjében. Júliusban a parlament kinyilvánította szuverenitását, majd az után, hogy 1991 augusztusában meghiúsult a szovjet állampuccs, betiltották az Ukrán Kommunista Pártot (CPU), és decemberben a lakosság túlnyomó része a függetlenségre szavazott.

 

Leonid Kuchma

Ukrajna első elnökének Leonyid Kravcsukot (a CPU korábbi titkárát, aki kommunistából hirtelen nemzetivé és demokratává vált) választották meg. Oroszországgal egyre inkább megromlott a kapcsolat a nukleáris fegyverek elosztása, illetve a Fekete-tengeri flotta irányítása körüli viták következtében. Eközben a hatalmas mértékű infláció, a nyersanyag hiány, a zuhanó fogyasztói vásárlóerő megingatták az országot, és kiélezték a regionális és etnikai feszültségeket. Az 1994-es elnökválasztáson az orosz támogatottságú reformer Leonyid Kucsma legyőzte Kravcsuk elnököt. A CPU előnyt kovácsolt a politikai és gazdasági bajokból, jelentős számú parlamenti széket szerezve meg az 1994-es választásokon. Az 1990-es évek végére újra fellángoltak az ellentétek Ukrajna és Oroszország között, Ukrajna erősödő NATO kapcsolatai miatt. A hatalom különböző szintjein ma azokkal találkozhatunk, akik néhány esztendeje még határozottan elutasították az ukrán függetlenség gondolatát. Ez egyfelől az ukrán demokratikus ellenzék gyengeségéről árulkodik, másrészt az egykori kommunista elit jó alkalmazkodóképességének és kiválóan működő önfenntartási ösztönének a bizonyítéka.

 

A szovjet gazdasági rendszer a tagköztársaságoknak egymástól való kölcsönös függőségére épült. Ukrajna a Szovjetunión belül grandiózus, ugyanakkor elavult nehézipart működtetett, amely az oroszországi energiahordozóktól függött. A független Ukrajna számára tulajdonképpen ez a birodalmi örökség egyik eleme, s ez számos problémát vet föl. Elsősorban az Oroszországtól való gazdasági függőséget: Ukrajna 90%-ban függ az ottani szállításoktól. Az ország amellett, hogy elszakadt a nyersanyagforrásoktól, hagyományos piacait is nélkülözni kénytelen. A fellendülés és a gazdasági konszolidáció ugyanis beláthatatlan messzeségben van, s ez azoknak az erőknek a malmára hajtja a vizet, akik a minél szorosabb FÁK-integrációt kívánják. Arra hivatkoznak, hogy a gazdasági rendszer Nyugaton is az egységesülés jegyeit mutatja, ebből következően miért ne lenne követhető ez a példa a posztszovjet térségben is. Így az is prognosztizálható, hogy a térségben a függetlenség vagy függés kérdése egyre inkább gazdasági kérdéssé válik.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!