A Google digitális világkönyvtárat hoz létre
2004. december 17. 12:10
A könyvtárak munkája új dimenziókat kap
E-book |
A különböző könyvtárakkal kötött megállapodások persze eltérőek. Egyes könyvtáraknál a gyűjtemények összes kötetét digitalizálják: a Stanford esetében 8 millió, a Michigan esetében 7 millió kötetet. A Harvard 40000 kötettel száll be. Az Oxfordi Egyetemen nem határozták meg a kötetek mennyiségét, ám csak az 1900 előtt kiadott köteteket teszik így elérhetővé. A New York-i Közkönyvtár anyagából az értékes és törékeny anyagokat azért nem engedik szkennelni, mert a könyvtár vezetősége szerint ezek csak a kutatók számára lehetnek fontosak.
A munka időigényességére jellemző, hogy a Stanfordon napi 50000 oldalt terveznek beszkennelni egy hónapon át és ha ez sikerül, akkor a terv egyik résztvevője szerint akár meg is duplázhatják a napi adagot.
A Google hagyományos kereső szolgáltatása részeként kívánja elérhetővé tenni az új világkönyvtárat. A résztvevő könyvtárak ezen kívül saját digitális adatbázisukból is kapnak majd egy példányt, melyet saját honlapjukon is közzétesznek.
A könyvtárak tehát nyomtatott könyvek tárházából olyan információs központokká válhatnának, melyek az internet és a multimédia minden előnyével egyre több embert képesek még több információhoz juttatni. "A könyvtárak munkája új dimenziókat kap" - nyilatkozta PaulLeClerc, a New Yorki közkönyvtár igazgatója. "Ám ettől még nem hanyagoljuk el a nyomtatott anyag gyűjtésének és megőrzésének több évszázados hagyományát".
Hagyományos szöveg |
A gyűjtemény létrehozásának bejelentésekor felmerült, hogy a könyvkiadók miként reagálnak az ötletre. Különösebb aggodalomra egyelőre - úgy tűnik - nincs ok: a könyvkiadók az Amazon számára lehetővé tették a könyvek közti böngészést és rövid részletek ingyenes közzétételét. A Google pedig legutóbb Scholar néven az akadémiai szférában működő kiadók, tudományos társaságok, egyetemek es egyéb intézmények webes anyagainak keresésére alkalmas szolgáltatást indított. Az egyenlőre teszt üzemmódban működő szolgáltatás tudományos dokumentumok, cikkek, könyvek, kutatási jelentések és szakdolgozatok megtalálására válik alkalmassá.
A kiadók leginkább attól tartanak, hogy az új fejlesztés szükségszerűen még nagyobb zuhanást okoz a könyveladásokban, így az eddig folyton csak halogatott digitális ugrás a könyvkiadók életében az életben maradás utolsó eszköze lesz. Ugyanakkor, bár a digitális könyvek és újságok technológiája folyamatosan fejlődik, a kényelmesen olvasható digitális könyvek tömeges használata és a Gutenberg-galaxis szétesése még várat magára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.