Per indul Wesselényi Miklós ellen
2004. szeptember 13. 12:06
A liberális reformmozgalom erősödésével a kormányzat meggyőződésévé vált, hogy Magyarországon kiterjedt forradalmi szervezkedés létezik, melyet egy európai központból irányítanak. Az összeesküvés fejének Wesselényi Miklóst tekintették. Célját Magyarországnak a birodalomtól való elszakításában látták. Mivel bizonyítékkal nem rendelkeztek (nem is rendelkezhettek), más vádakkal indítottak politikai pereket. Ezek egyrészt a megfélemlítést, másrészt az ellenzék vezetőinek a közéletből való eltávolítását célozták. Az első célpont Wesselényi volt, aki ellen egyszerre két per is indult. Erdélyben azzal a váddal, hogy cenzori engedély nélkül kinyomatta az országgyűlési napló néhány ívét. Magyarországon az 1834. december 9-i szatmári vármegyegyűlésen, az örökváltság mellett tartott beszédéért, a kormányt bíráló kifejezéseiért hűtlenség vádjával indult eljárás ellene. Perét az ellenzék a szólásszabadság megsértésének tekintette. A feudális perrendnek megfelelő lassúsággal haladó per 4 év múlva, 1839-ben jutott el az ítélethirdetésig. A hűtlenséget nem lehetett bizonyítani, ennek ellenére 3 év börtönre ítélték Wesselényit. Két hónapnyi raboskodás után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1840-ben, a politikai perek elítéltjeinek adott amnesztia után tért haza. A per elérte egyik fő célját: az ellenzéki vezért kikapcsolta a politikai életből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.